Hirdetés

Mortal Kombat 11 - Kabal sem fog kimaradni a harcból

|

A kampós pengékkel aprító karakter is tiszteletét teszi majd a sorozat következő részében.

Hirdetés

Több olyan harcos is van, akik szerepeltek korábban a Mortal Kombat valamelyik részében, de egyelőre még nem tudni, hogy visszatérnek-e majd a legfrissebb felvonásban. Most azonban kiderült, hogy egy jól ismert arc biztosan benne lesz a játékban.

Hirdetés

Eddig is sejteni lehetett, hogy Kabal benne lesz a Mortal Kombat 11-ben, viszont a NetherRealm Studios most végre hivatalosan is megerősítette a karakter érkezését egy livestream, az első Kombat Kast során. Kabal ismét a már jól megszokott kampós kardokkal fog odacsapni ellenfeleinek, és például az ikonikus Nomad Dash nevű mozdulata is megmarad, de azért a fejlesztők eszközölnek néhány változást a karakter kapcsán. A Mortal Kombat 11-ben ugyebár teljesen testreszabható karaktereket kapunk, ami nem csak öltözetüket (lesz például maszkos és maszk nélküli Kabal is), hanem képességeiket is érinti. A livestream során több különböző verziót is megnézhettünk Kabalból, láthattunk egy csomó pengés támadást, defenzív és offenzív mozdulatsorokat is, no meg persze a mérgező gázos trükkök sem maradtak ki a repertoárból. 

A hivatalos leleplezés mellé kaptunk egy trailert is, ami remekül bemutatja, mit tud majd a harcos a játékban.

Egy új harcos, az időmanipulálásra képes Geras mozdulatai közül is mutattak nekünk párat, sőt Ed Boon egyébként a Kombat Kast során megemlítette, hogy lesz majd egy vendégkarakter is, akitől mindenki azonnal kiborul majd, amint meglátja. Szerintetek ki lehet ő? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)