Hirdetés

Mortal Kombat 11 - Schwarzenegger választotta ki, hogy ki legyen a Terminátor hangja

|

A harcosok közé nemsokára érkező halálosztó gépezet ugyan nem a legendás osztrák színész hangján szólal majd meg, de azért neki is köze van a szinkronhoz.

Hirdetés

Még nyár közepén jelentették be, hogy kik lesznek azok a karakterek, akik DLC formájában csatlakoznak a Mortal Kombat harcosaihoz. Ahogy azt megszokhattuk, nemcsak a széria korábbi részeinek szereplőivel lesz dolgunk, hanem egyéb filmes és képregényes szereplőkkel is, többek között a Terminátor filmek legismertebb gyilkológépével, a T-800-assal. Sajnos az is kiderült, hogy nem Schwarzi szólaltatja meg az eredetileg Sarah Connor elpusztítására készített gépet, viszont valamennyi köze azért mégis lesz a szinkronhoz. 

Hirdetés

Egy lelkes rajongó reménykedve tweetelt rá a fejlesztőkre, hogy hátha mégis Arnold Schwarzenegger lehet majd a harcos hangja, azonban az alkotók megerősítették a korábbi infót, hogy nem ő áll majd a szinkron mögött, viszont azt is elárulták, hogy Schwarzi maga választotta ki, hogy ki szinkronizálja a Terminátort:

A halálosztót tartalmazó DLC október 8-tól válik elérhetővé, március 17-ig pedig csatlakozik még hozzá Sindel, Joker és Spawn is. Ti melyik karaktert várjátok legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)