Hirdetés

Mortal Kombat - Megjelent a Skarlet DLC

|

Már elérhető és megvásárolható az első új harcos a Mortal Kombathoz.

Hirdetés

Április második felében jelent meg a legutóbbi Mortal Kombat. Az elmúlt néhány hónap épp elegendő lehetett arra, hogy a rajongók az összes harcos irányítását elsajátítsák, előcsaljanak minden egyes fatality-t, s végül, de nem utolsósorban végigtolják a kampányt akár több alkalommal is.



Ideje tehát egy kissé feldobni a játékot, s mi más is lenne alkalmasabb erre a feladatra, mint néhány új harcos. A Mortal Kombat arénájában nem kevesebb, mint négy új harcos mérettetheti meg magát. Közülük az első, Skarlet, a vérvörös szerelésben nyomuló vérre szomjazó nindzsalány, kinek karaktere lényegében tisztelgés a Mortal Kombat II egyik ismert programhibája előtt. Amikor Kitana (kék) és Mileena (lila) karaktereit együtt választottuk ki, akkor jelent meg egy pirosba öltözött névtelen csajszi.
A NetherRealm által végül Skarlet névre keresztelt leányzót Shao Kahn teremtette, aki kodachi kardokat és kunai tőröket forgat boszorkányos ügyességgel, mágikus erejét pedig legyőzött ellenfelei éltető véréből nyeri.
Skarlet a mai naptól 400 MS pontért tölthető le az Xbox LIVE Marketplacről, illetve 3,95 euróért a PSN-ről.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)