Hirdetés

Mortal Kombat X - a PC-sek a Kombat Pack 2-t sem kapják meg

|

Úgy látszik, a Netherrealm valamilyen okból nem elégedett a Mortal Kombat X PC-s változatával, így a PC-sek nem csak a teljes kiadásból, hanem a Kombat Pack 2 karaktereiből is kimaradnak.

Hirdetés

Voltak problémák a Mortal Kombat X PC-s változatával, de pár patch után a legtöbb megoldódott. Ennek ellenére úgy tűnik, a Warner Bros., a Netherrealm vagy a PC-s játékért felelős High Voltage Studios már nem akar foglalkozni vele.

Ma délután jelentették be a Mortal Kombat XL-t, mely az alapjátékon túl az összes megjelent és az elkövetkező hetekben megjelenő DLC-t tartalmazza. A bejelentéshez kapcsolt videó végén csak a PS4 és az Xbox One logója tűnt fel, és mint azt később a hazai forgalmazó is megerősítette, ez a kiadás csak a konzolosoknak jut. Nem sokkal később Tyler Lansdown, a NetherRealm community specialistje a Test Your Might fórumon erősítette meg, hogy mind az XL, mind a Kombat Pack 2 csak és kizárólag PlayStation 4-re és Xbox Oner-a jelenik meg. Várjuk, hogy a kiadó vagy a fejlesztők adnak-e bármilyen részletes indoklást a napokban, illetve hogy a PC-sek a későbbiekben sem számíthatnak-e frissítésre, vagy azért a javított netkódot ők is megkapják.

Addig is hullassunk néhány könnycseppet a trailer felett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)