Hirdetés

Erre a játékra minden Dark Souls rajongónak érdemes figyelnie

|

A Mortal Shell tisztességgel bemagolta a leckét, amit a FromSoftware játékai feladtak, a mi figyelmünket pedig már ezzel felkeltette.

Hirdetés

Nem a ti készüléketekben van a hiba, ha még sohasem hallottatok a Cold Symmetry csapatáról, hiszen egy frissen alakult fejlesztőstúdióról van szó, akik a most bejelentett Mortal Shellel mutatkoznak be a nagyközönségnek. Ha a játék is olyan hangulatos lesz, mint amilyenről az első előzetes árulkodik, akkor bizony komolyan oda kell figyeljünk a stúdió munkásságára.

Amíg arra várunk, hogy a FromSoftware végre valahára bővebb betekintést engedjen a készülő Elden Ringbe, addig a radar alatt bekúszott a Mortal Shell, ami első ránézésre minden Dark Souls rajongó számára fontos cím lehet. A bejelentés egy előzetessel együtt érkezett - nagyon próbáljuk elkerülni a Dark Souls klón kifejezést, de a játék nem igazán próbálja véka alá rejteni, hogy honnan merítette nagykanállal az ihletett:

Mindenesetre egy kifejezetten igényes alkotásnak tűnik az első képsorok alapján, és gondolom senki nem neheztel majd a hasonlóságok miatt, ha a Soulsborne játékok minőségét is sikerül tartania.

A történet szerint itt is egy névtelen főhőst alakítunk, aki egy olyan megbízást próbál teljesíteni melynek a végkifejletéről fogalma sincs. A játékmenet érdekessége lesz, hogy az általunk irányított lélekkel különböző üres testeket szállhatunk meg, melyek eltérő harcmodort tesznek lehetővé; minél több időt töltünk egy-egy ilyen porhüvelyben, annál jobbak leszünk az általa kínált stílusban, többet fejleszthetjük annak képességeit. 

Nektek hogy tetszik a Mortal Shell?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)