Hirdetés

Mosaic teszt – a lelkem a vállalaté

|

Azért dolgozunk, hogy élni tudjunk vagy azért élünk, hogy dolgozzunk? Más a véleménye erről az alkalmazottnak, és megint csak mást diktálnak egy cég érdekei. A Mosaic ezt a kérdéskört boncolgatja, miközben görbe tükröt állít elidegenedett társadalmunk szokásai elé.

Hirdetés

Felkelsz, fogat mosol, rendbe szeded magadat. Kilépsz a lakásból és elindulsz az irodába abban a biztos tudatban, hogy amint az utcára teszed a lábad, az arctalan tömeg részévé válsz. Elkezded a munkádat, aminek célja a cég táplálása, de hogy miként épül fel és egészen pontosan miért is szükséges, azt nem igazán érted, de nem is érdekel. Amikor hazaérsz a munkából, a monotonitást csak a telefonod pötyögtetésével mered megtörni, mivel ez az egyetlen pontja az életednek, amit még te irányítasz. Másnap kezdődik minden elölről, és azon veszed észre magad, hogy az a napod fénypontja, amikor a metróban az utcazenész egy számodra kellemes dallamot játszik. Ha a felsoroltak közül bármelyik is ismerős, akkor a Mosaic főhősének története érdekes lehet számodra.

Sötétség délben

A Krillbite Studio remekül felismerte, hogy ha egy (csúnya szóval élve) sétaszimulátort készítenek, akkor a legnagyobb hangsúlyt a megfelelő atmoszféra megalkotására kell fektetniük, hiszen a játékosnak lényegében egyetlen dolga lesz: megismerni a világnak azt a szegletét, amit az alkotók elé szeretnének tárni. Ezen a téren nem is mond csődöt a Mosaic, hiszen a fekete és szürke hátterekkel, a hideg fényekkel, az arctalan járókelőkkel, a minimalista a hangeffektekkel remekül elérik azt, hogy a kellemetlenül érezzük magunkat abban a közegben, amiben a főhős is napról napra sorvad el.

A cselekmény lényegében annyi, hogy minden egyes nap be kell jutnunk az irodába, hogy ott elvégezhessük a teljesen értelmetlen munkánkat. Játék közben sokszor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, amit a Limbo vagy az Inside is kiváltott: ebben a világban nem vár öröm a főhősre. Az alkotóknak persze ez is volt a célja, hiszen egy pokoljárást akartak bemutatni, melyben a monotonitás szépen lassan felőrli a karakterünk szabad akaratát, egyre kevesebb reményt hagyva arra, hogy valaha is lehetősége nyílik kitörni a mókuskerékből. A történet stratégiai pontjain mégis megpillanthatjuk a napfényt, vagy egy-egy természeti képet, amik felüdülést nyújtanak, de ezek maximum fél percig tartanak, hogy utánuk a fejlesztők kegyetlenül ránthassanak minket vissza a rideg valóságba.

Kitörési kísérlet

A Mosaicot játszva nem lesz sok sikerélményünk, pontosan azért, mert a főhősnek sincs. Remekül érezteti velünk ezt az a mechanika, hogy van egy telefonunk a játékban, amit lényegében bármikor megnyithatunk. Ezen különféle alkalmazások futnak, és a legelső pillanattól találunk rajta egy játékot, mely tulajdonképpen a mostani mobiljátékos trendek paródiája. A lényege annyi, hogy egy gombot kell megnyomnunk, aminek következtében kapunk egy pontot; később vásárolhatunk szorzókat, hogy egy nyomásért több pont járjon, vagy hogy éppen automatikusan gyűljenek a pontjaink. Mi értelme van ennek? Az égvilágon semmi. Viszont ahogy idióta módjára nyomkodjuk a gombot, szintet lépünk, újabb fejlesztéseket vehetünk, ez pedig lényegében az egyetlen sikerélmény lesz, amit az egész Mosaic nyújt számunkra. Amikor ezt a - már a nevében is ironikus - BlipBlop minijátékot játsszuk, nem kell figyelnünk a postaládánkban gyűlő számlákra, a banki felszólításokra, a munkahelyi figyelmeztetésekre vagy a Tinder-szerű randi alkalmazásra, ahol hiába lájkolunk mindenkit, soha nem viszonozza senki.

Munkába menet rendszeresen találkozunk majd valamilyen apró kis érdekességgel, ami üde színfoltot hoz a monotonitásba, ezek azonban nincsenek jó hatással produktivitásunkra, nehezményezik is a munkahelyünkön. Ahogy daráljuk a napokat, a kis boldogságfoszlányok egyre fontosabbá válnak számunkra, és ezek mentén elkezdünk furcsa álomvilág-szerű helyeket felfedezni. Noha ez a pár rész kellene, hogy a feloldást jelentse, sokszor csak túl szeretnénk majd esni rajtuk. A fejlesztők itt igyekeztek formabontót alkotni, azonban az a kattintásra támaszkodó irányítás, ami megállja a helyét munkába menet, egy változó kameraszöggel operáló, absztrakt helyszíneken keresztülvezető pályaszakaszon sajnos elvérzik. Minden cselekvést kattintással tudunk elvégezni, ami a point and click kalandjátékokat idézi, azonban többször is belefutottam abba, hogy egy lehetőséget valamiért nem dobott fel a játék, így össze-vissza barangoltam az adott pályaszakaszon, mire elkeseredettségemben visszatöltöttem egy korábbi mentést, ami után viszont azonnal megjelent a korábban hiányzó opció.

A kissé recsegő-ropogó technikai megvalósítása ellenére is ajánlani tudom a Mosaicot, azoknak, akik szeretik, ha egy játék érdekes és aktuális témákat feszeget a jelenkor társadalmáról, és a 2-3 órás játékidő pont elég arra, hogy elérje a megfelelő hatást. Kétségtelen, hogy nem egy könyv, film és sorozat dolgozta már fel ezt a témát, és nagy megfejtésekkel a Mosaic sem szolgálhat, de a kérdéseket megfelelő tálalásban teszi fel, emiatt megérdemel egy kalapemelést, a kísérletezőbb kedvű játékosoknál esetleg a vásárlást is.

Ügyfélszolgálati változás!
Mosaic
Hangulatos körítésben tálalt, elgondolkodtató történet az elidegenedésről, ami a társadalomkritikus alkotások kedvelőinek figyelmére is igényt tart.
Ami tetszett
  • Nagyon eltalált atomszféra
  • Érdekes kérdéseket boncolgat
Ami nem tetszett
  • Suta irányítás
  • Elszórtan felbukkanó bugok
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)