Hirdetés

Mostantól naponta lesz GSTV

|

A GSTV bő fél évente új hangulatot, más zenéket és díszletet kapott eddig is, de most ennél kicsit többet, illetve kicsit másabbat szeretnénk: azt, hogy a távolság köztünk és köztetek még kisebb legyen.

Hirdetés

Ami 2010-ben még új és gyors videógyártásnak számított, ma már kicsit idejétmúlt és lassú, ezért 2012 január 9-től nemcsak hangulatban változunk, de tartalomban is, abban viszont nagyon. Persze, most is átrendeztük a stúdiót, lecseréltük a főcímeket, a zenéket, a feliratok típusát, de leginkább a tartalmi kérdéseben veszünk totálisan új irányt január második hetétől. Rengeteget kérdeztetek erről, kommentekben, mailben, személyesen, így most pár mondatban lássuk, melyik műsor miért lett, miben változik és mikor láthatjátok a GSO-n.



Gamestar Hype (naponta)
Már nagyon régen gondolkodtunk egy napi videó elindításán, csak a megfelelő pillanat kellett hozzá. Akárhol járunk, akármiről írtok nekünk, előbb vagy utóbb a véleményünkre vagytok kíváncsiak. A játékokról az infót megtalálja mindenki magától, a trailerek is pont 3 kattintással megnézhetőek, viszon Gyu, vagy Mazur véleményét/érzéseit nem lehet levadászni a netről pillanatok alatt. Pedig véleményünk mindig van mindenről, ráadásul hosszú órákig tartó beszélgetések zajlanak a szerkesztőségben, de mire ezekből cikk lesz, az első gondolatok eltűnnek, átalakulnak, vagy nemes egyszerűséggel olyan formába öntődnek, ami csak leírva fogyasztható.
Néha a hírek után általunk kimondott első mondatok a legigazabbak.



A GS Hype egy szubjektív hírműsor lesz, ahol minden nap a legfontosabb 2-3 hírt meséljük el nektek és véleményt is mondunk róla, pár percben. Amolyan Gamestar híradó. Persze alkalomadtán lesz benne tudósítás, interjú és minden egyéb nyalánkság, de elsődlegesen azért indul, hogy azonnal lássátok a véleményünket, problémáinkat, érzéseinket a játékokkal, gépekkel...mindennel kapcsolatban, ami ma a gamer világban fontos lehet. Fogunk itt szidni színészt, magasztalni zenét, megsúgni első benyomásokat trailerekről, csajokról, játékokról. Tudósítunk, beszélgetünk, értékelünk. Pont annyit, hogy az elég legyen a következő napig...

HardverHétfő
Ezt nem magyaráznám túl, Disorder mágikusan kattogó és villogó kütyüjei hétfőnként kerülnek bemutatásra, kicsit más háttérrel, kicsit más stílusban, mint eddig. Hardvergeek arcok imádni fogják.

Endregyógyintézet (kedd)
Endre barátom aránytalanul sokszor tudott 2011-ben megnevettetni (persze ezt sosem mondom neki, mert még elbízza magát). Eddig is, ahol csak tudta becsempészte  buggyant videóit, de most arra gondoltunk, kapjon egy saját műsort, amivel azt csinál, amit akar. Előre félek...de keddenként előáll valami - remélhetőleg minőségi - ökörködéssel, RG kolléga és egyéb (még meg nem nevezett) áldozatok közreműködésével. Jézusom! Nem biztos, hogy ez jó ötlet volt! ;)

GameTár (szerda /péntek)
Ezzel a névvel küzdöttünk a legjobban. Benne van a pakliban, hogy még kicseréljük, de így indulásnak megteszi, ugye?
Mert milyen nevet adnátok annak a videós rovatnak, ahol játéktesztek, bemutatók lesznek? Csak elcsépelt közhelyek és semmitmondó plakátszavak jutnak ilyenkor mindenki eszébe: GS teszt, játéksarok...egyebek. (December 22-én direkt figyeltem, 47 percig próbáltunk egy “kötetlen beszélgetés” formájában nevet találni erre a videó rovatra. Nem ment.) Teljes tesztet csinálni időigényesebb feladat egy napi hírműsornál, így akad majd olyan hét, amikor két játék is lesz, de bizony mindenki ismeri az uborkaszezont, amikor havi 1 db új említsére méltó cím érkezik. Azért beszélgetni mindig lesz miről...



Live Aréna
Semmiképp sem akartuk az élő kérdezz-felelek részt megszűntetni, mert imádjuk. Ráadásul a Live által épített csütörtöki tradíciót vétek lenne kukába hajítani, így ha már azt tűztük ki célnak, hogy többet és jobban tudjatok minket elérni, miért is ne lehetne velünk csevegni akár 1 órán át? Ráadásul az év utolsó arénája annyira jól sikerült és annyi dícséretet kapott, hogy nem marad más választásunk: minden csütötökön 17:00-kor felizzik a stúdió és mi várjuk a kérdéseket élőben. És addig beszélgetünk, amíg csak tudunk.

Ha összegezni szeretnénk az új struktúrát azt mondhatjuk, hogy hétfőtől minden nap lesz hírműsorunk, és mellé egy tematikus videónk is. Sokkal több és sokkal frissebb tartalmak lesznek. Hétfőn hardvert, kedden Endrét, szerdán játékot, csütörtökön minket élőben és pénteken egy újabb játékot kaptok hétről-hétre. De ha épp játékhiány van, ha nincs új alaplap, vagy Gyu épp legfrissebb könyvét írja, és nem tud bejönni, akkor is ott a Hype, ami minden nap új és friss hírekkel bizgerél mindenkit.

Nagyon készülünk rá, reméljük bejön majd nektek is!
Hétfőn találkozunk!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)