Hirdetés

Mozgásban a Blur törölt folytatása

|

Már soha többé nem fogjuk megtudni, hogy milyen fogadtatásban részesült volna a Blur második része, de egy-egy pályába így is betekintést kaphatunk.

Hirdetés

A Bizarre Creations már jó ideje, egészen 2011 óta nem létezik annak köszönhetően, hogy az Activision bezárta, ám ez nem gátolta meg a csapat egykori munkatársát, Chris Davie urat, hogy közzé tegyen két felettébb ígéretes videót a lelőtt Blur folytatásából (szándékosan nem nevezte Blur 2-nek, ami rendkívül érdekes).

Az alábbi előzeteseket Davie a Tumblr-oldalára pakolta fel, az alábbi anyagokban két pályát láthatunk futás közben: az első még a Blur motorját használta, de a csapat azzal kísérletezett, hogy új vizuális effektekkel, például viharral bolondították meg a versenyt. A végeredmény igen mutatós és ha megvalósul, egyedi játékélményt nyújtott volna a brightoni verseny:

A második prototípus alatt már új grafikus motor duruzsol és éppen akkor érte el őket a bezárás szele, mikor a játék már alfa verzióban tündöklött. A pálya alapját Dubaj adta, rombolható környezettel, animált tájjal és még a felhőkarcolók oldalát sem kíméltük volna benne:

Chris Davie olyan projektek elkészítésében vett részt a Bizarre Creations kötelékében, mint a Project Gotham Racing valamint a Blur, és saját elmondása alapján azért tette közzé a fenti videókat, mivel rengeteg munkájuk volt benne és nagyon sajnálta, hogy a fejlesztőkön kívül senki sem láthatta, hogy min dolgoztak annyit. Ezidáig...

Ti szerettétek volna, ha megvalósul a Blur folytatása?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)