Hirdetés

Mozivászonra költöznek a dühös madarak

|

A Rovio tovább bővíti a már így is széles palettájú Angry Birds univerzumot: kedvenc agresszív szárnyasaink ezúttal a vásznon védik meg tojásaikat.

Hirdetés

A Rovio minap erősítette meg hivatalos módon, hogy az Angry Birds széria rajongói hamarosan a mozitermekben sem lesznek biztonságban az ádáz madarak és enyves csülkű röfögők örökös harcától, mivel már kalapálják a nagybetűs filmet.

A cég bejelentette azt is, hogy az egész estés animációs mese mögött olyan szakemberek állnak majd, akik az ipar öreg rókáinak számítanak. Két neves producert is sikerült megnyerniük maguknak: az egyik úriember a Marvel Studios volt elnöke és a Vasember, A hihetetlen Hulk, a Thor és az Amerika Kapitány producere, David Maisel, míg a másik az a John Cohen, aki olyan animációk megvalósításában vett részt, mint a Gru, a Jégkorszak, a Jégkorszak 2, a Horton vagy éppen a Robotok.

A srácok ígérete alapján a mese "innovatív, szórakoztató és magas minőségű lesz", mivel a Rovio megtartja magának a teljes kontrollt a projekt felett, így bármibe beleszólhatnak és a saját szájízük szerint készül el az Angry Birds mozi, valamikor 2016-ban. Vajon kitart addig a dühös madarak népszerűsége?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)