Hirdetés

Mutatunk két újabb next-gen játékborítót

|

A művészi rajz és a cím mellett egy csomó egyéb apróság is került rájuk.

Hirdetés

Pörgős és szórakoztató játék lett a tavaly debütált Devil May Cry 5, ami egy különleges kiadásnak köszönhetően a következő generációs konzolokra is meg fog jelenni, ráadásul némileg kibővítve, hiszen például Vergil is játszható karakter lesz. Időközben pedig fel is bukkant két kép az interneten, amelyeken megnézhetjük, hogy festenek majd a Devil May Cry 5 Special Edition borítói, de nem biztos, hogy mindenkinek bejön a látvány.

Hirdetés

Először is lássuk a PlayStation 5-ös verziót, mivel az egy picivel letisztultabb, de még így is elég furcsán néz ki. A rajzon és a játék címén rákerült még a borítóra a Capcom logója, a játék korhatár-besorolása, illetve egy külön sávban láthatjuk, hogy többek között milyen elismeréseket zsebelt be a Devil May Cry 5, illetve az újdonságok egy részét is feltüntetik.

Az Xbox Series X-es változat nagyjából ugyanilyen, viszont a fentieken kívül ezen még szerepel az is, hogy 4K-s felbontásban játszhatunk, valamint a HDR-támogatást is jelezik rajta.

A Devil May Cry 5 Special Edition november 10-én érkezik meg Xbox Series X-re és Series S-re, november 12-én (nálunk 19-én) pedig PlayStation 5-re. Nektek hogy tetszenek a fenti borítóképek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)