Persze sehol sincs megírva törvényszerűen, hogy csak és kizárólag gyatra időjárás esetén kell(ene) múzeumot látogatnunk, de sajnos, mi, az átlagemberek már csak ilyenek vagyunk: ugye szép, nyári idő esetén egyértelmű, hogy olyan kültéri programokat keresünk, amelyek mind magunk, mind mások szórakoztatására ideális; ilyenkor eleve kizárt, hogy egy csúnya, befülledt, esetleg klímát is nélkülöző, bezártság-érzetet keltő helyre tegyük be a lábunkat.
Ugyan, a kultúra várhat, arra úgyis ott vannak a könyvek, már aki olvas egyáltalán még a mai világban – sajnos. Tehát, ha múzeum, és nem tekinti az emberfia maradi elfoglaltságnak, akkor az jó lesz télire.
Félre a digitális világgal - legalábbis pár órára
No persze vannak elvetemültebb lelkek köztünk, akik télen-nyáron a monitorok/plazmák előtt gubbasztanak, mondván, hogy netről, és a valós-virtuális közösségeket magukban hordozó kommunáknak köszönhetően képesek kapcsolatot teremteni bárkivel – nos, felejtsük el, és szánjunk időt azért minden mellett másra is.
A hosszúra nyúlt bevezető után térjünk is a lényegre, mégpedig a Budapesti Közlekedési Múzeumra. Egyike azoknak a kiállításoknak, amely a fent leírtaknak – ellenpéldaként – tökéletesen megfelel, kicsinek, nagynak, fiúnak és leánynak egyaránt.
Persze ne higgye senki azt, hogy mélységesen elfogult vagyok, de az tény, hogy pici gyermekkorom egyik meghatározó emléke volt a múzeum, hiszen nagyapámmal megannyi nyári program szerves részeként a Városligetbe látogattunk, az öreg intézménybe. Volt, hogy évente többször is.
Mielőtt viszont megosztanám a kedves olvasókkal idei látogatásom személyes tapasztalatait, következzen egy kis történelmi visszatekintés, Dr. Molnár Erzsébetnek köszönhetően.
Anno...
1896-ban, a millennium évében nagyszabású kiállítást rendeztek Budapesten, a Városligetben. Az ideiglenes pavilonokban Magyarország mutatkozott be a világnak. Teljes képet igyekeztek adni a múltról és a jelenről összegyűjtve a magyarság hagyományait, a kultúra és a tudomány területén elért eredményeit. E bemutatók sorába tartozott a közlekedésügy, a millenniumi kiállítás X. csoportjaként.
A gondos munkával összegyűjtött tárgyaknak óriási figyelmet szentelt a századvég közönsége. A szervezők ezért elhatározták, hogy nem hagyják elkallódni az értékes gyűjteményt, hanem egy állandó múzeum létrehozásával megtartják és bővítik. A gondolat nem volt teljesen új, hiszen az 1885. évi országos kiállítás után már történt kísérlet egy vasúti múzeum alapítására. 1896-ban is először vasúti múzeumot akartak létrehozni a szervezők.
A XIX. század ipari forradalmának részeként a vasút megjelenése és rohamos fejlődése nemcsak a közlekedést változtatta meg alapvetően, hanem az élet szinte minden területét. Új iparágakat hívott életre, új foglalkozások, szakmák születtek. Jelentős változást hozott az emberek életmódjában, ösztönzőleg hatott a műszaki és természettudományokra.
A közlekedés más területei is fejlődésnek indultak a XIX. század második felében, mindenekelőtt a gőzhajózás. Ebben az időszakban a közlekedéshez szorosan kapcsolódott a posta, távirda és távbeszélő is.
Mindezek a tényezők a közlekedést a XIX. század sikerágazatává tették, mind Európában, mind pedig a tengerentúlon. Ennek egyik mutatója többek között, hogy a sorra megrendezett világkiállításokon a közlekedési eszközök, azon belül is a gőzmozdonyok bemutatója a legnagyobb érdeklődést váltotta ki.
A magyar Közlekedési Múzeum létrehozásának fő szószólója Banovits Kajetán volt. Kitartó munkájának köszönhetően báró Dánel Ernő kereskedelemügyi miniszter engedélyezte a múzeum alapítását, amely 1899. május 1-én nyílt meg a látogatók előtt.
A millenniumi Közlekedésügyi Csarnokot Pfaff Ferenc MÁV felügyelő tervezete, és hasonlóan a többi pavilonhoz ideiglenesnek épült. A múzeum létrehozásával azonban fokozatosan állandó épületté alakították át.. Az 1896-os kiállítás egyik legimpozánsabb csarnoka romantikus-eklektikus stílusban épült. A kupola átmérője 26 m, a magassága 67 m volt. 3100 nm-es kiállítóterében a vasút, a közút, a hajózás és vízépítészet valamint a posta, távbeszélő és távirda legfontosabb tárgyai kaptak helyet.
A járművek, alkatrészek, különféle berendezési tárgyak valamint számos modell mellet fényképek, térképek, rajzok, menetjegyek adtak képet a magyar közlekedés fejlődéséről nemzetközi anyaggal kiegészítve.
A gyűjteményt fokozatosan gyarapították. Időközben a repülés hazai és külföldi gépeit, modelljei is helyet kaptak az épületben. A helyhiány azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, és több terv is született a múzeum bővítésére illetve a Műegyetem mellé történő telepítésére. A pénzhiány, a két világháború azonban az elképzeléseket meghiúsította.
1944-ben két bombatalálat érte a múzeumot, jelentős károkat okozva az épületben és a gyűjteményben. Hosszú évekig bizonytalan volt a gyűjtemény sorsa, noha a lelkes munkatársak mindent megtettek a fennmaradásért. Csak az 1950-es évek végén dőlt el, hogy helyreállítják a romos épületet. Szerényebb kivitelben – a kupolát, bár statikailag nem volt indokolt, lebontották – a kor ízlésének megfelelően építették át, és végül 1966. április 2-án nyitotta meg kaput az új Közlekedési Múzeum.
Az új állandó kiállítás előkészítése azt is jelezte, hogy a múzeum már nem csupán őrzője kíván lenni a tárgyaknak, hanem a közlekedéstörténeti kutatások központja is. Ideiglenes, tematikus kiállításaival, kiadványaival időről-időre a legújabb kutatási eredményeket tárja a szakemberek és a nagyközönség elé.
1971-ben a Közlekedési Múzeum országos múzeumi státuszt kapott.
Jelenleg valamennyi közlekedési ág fejlődésével megismerkedhet a látogató. A múzeum központi épületében – amely 1987-ben egy új kiállítási épülettel bővült – az autózás 100 éves történetét, a magyar vasúttörténet 150 évét, a magyar hajózás 150 éves történetét, valamint a közúti közlekedés és a városi közlekedés történetét tekinthetik meg az érdeklődők. A Petőfi Csarnokban a repülés története és az űrhajózás legizgalmasabb fejezeteit bemutató kiállítás látható.
Az 1970-es évektől több filiálé nyílt meg, ahol egy-egy közlekedési ág tárgyi emlékei patinás épületben vagy környezetben tanulmányozhatók. Budapesten a Deák téren a Földalatti Vasúti Múzeum kapott helyet, a Lánchídnál pedig az egyetlen megmaradt dunai gőzös, a Kossuth múzeumhajó látható.
Parádon a „Cifra-istállóban” 1971-ben nyílt meg a Kocsimúzeum.
A kocsigyűjtemény külön értéke, hogy a hatvanas évek előtt egyáltalán nem foglalkoztak a fogatolt járművek gyűjtésével és megőrzésével a Közlekedési Múzeumban. Nagycenken a Széchenyi kastély istállójában szintén látható kocsikiállítás, továbbá itt található a szabadtéri kisvasúti járműkiállítás. Nagycenk és Fertődoboz között pedig kisvasúti gőzmozdony közlekedik. Pakson a régi állomás épületben és fűtőházban, valamint a felhagyott pályaszakaszon a MÁV Pécsi Igazgatóságával közösen Vasúti Múzeumot rendeztünk be 16800 nm területen.
A budapesti Közlekedési Múzeum az egyik legrégebbi alapítású műszaki jellegű múzeum. Gyűjteménye, kiállításai nemzetközileg is ismertek és elismertek voltak a múltban és azok a jelenben is.
Vissza a jelenbe
Miután kellőképpen tisztában vagyunk most már a kiállítás – enyhén viharos történelmi múltjával, lépjünk be a bejáraton: nagyon kedves személyzet fogadja a látogatót a portán, maximálisan készségesek, és előzékenyek. Sajtós kapcsolatom a segítségünkre siet, rövid eligazítás után megkezdjük a kulturális kirándulásunkat. Kisebb malőr kapcsán kiderül, hogy sikeresen rossz elemeket hoztunk magunkkal, s a közelben sehol sincs lehetőség ceruzaelem vásárlására – kénytelenek vagyunk az 1.3 megapixeles V8-at használni, s meglepő módon, csekély megvilágítás ellenére sikerült egészen elfogadható minőségű képeket produkálnunk.
A nagycsarnokba belépve feltérképezzük a vasúttörténeti kiállítást, mely egyik kiemelkedő érdekessége a korhűen rekonstruált városligeti állomásépület, a kornak megfelelő berendezéssel és igencsak élethű viaszfigurákkal. Él szinte az egész atmoszféra, kicsit borzongató érzés, mintha valóban a XIX. század vége felé járnánk.
Szintén ennek a helyszínnek a kíváltságát élvezi az a kiállított vasúti szerelvény, amely mindegyik kocsija egy-egy jelenetet mutat be a fentebb már megemlített érából, a már jól bevált panoptikumi módszerekkel: találkozhatunk itt lefekvésre készülő, még egy keveset szépítkező fiatal nővel, pezsgősüvegekkel operáló nagyvilági ficsúrral, sőt, nyelvét öltögető, pimaszkodó kislánnyal is. Megannyi életkép, megannyi intuíció.
Egy kis kortárs történelem
Egyenesen továbbhaladva a Hírességek csarnoka következik, itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov eredeti űrkabinját, illetve Farkas szkafanderét szemlélhetjük meg jobbra tekintve, míg vele szemben, a bal oldalon Fa Nándor Szent Jupát elnevezésű vitorlását láthatjuk testközelből.
Kihagyhatatlan rész az alapvetően Budapestre fókuszáló tömegközlekedési kiállítás, amely alapvetően villamosokat vonultat fel – ezek közül nem egy kocsiba be is lehet szállni, és ki lehet próbálni az azóta szállóigévé lett „fapados” érzést. Érdekes elmerengeni azon is, hogy mennyit változtak a budapesti főbb városrészek, kerületek, mondjuk a XX. század eleje óta – szinte felismerhetetlen mai szemmel a Blaha Lujza tér, vagy akár a Keleti környéke.
Miután végeztünk itt, jöhetnek a felsőbb szintek: teljes áttekintést kapunk a múlt század közlekedéséről, annak fejlődéséről, a második világháború kihatásairól és különböző velejáróiról. Megszámlálhatatlanul sok kortörténeti dokumentummal, annak reprodukciójával, és kiegészítőivel találkozhatunk ezen a szinten. Mindenféleképpen kiemelt prioritást élvezett - számunkra legalábbis – az 1944-ben felrobbantott Margit-híd egy síndarabkája, amelyen még az eredeti iszaptörmelék, kagylóhéj-maradványokkal is látható volt.
Innen már csak egy félemeletnyi lépcső vezet a legfelső részhez, ahol legfőképpen régimódi kerékpárok, egyéb lábbal, vagy kézi erővel hajtható gépezetek kerülnek kiállításra. Ó, majdnem kifelejtettem Csonka János derék alkotását, a Csonka típusú autót (vagy régi stílussal élve: automobilt), melyet 1934-ben, a Margit szigeten mutattak be egy autószépségverseny keretein belül a nagyközönség számára – itt ezüstérmet is nyert azonnal.
2 lóerő, 4 lóerő, 6 lóerő?
Irány az úgynevezett Fogatolt jármű kiállítás, melynek a neve is hordozza a bemutatott tárgyak témáját: mindenféle pompás, gyönyörűen felújított hintó, lovasfogat, és egyéb befogatható jármű kerül bemutatásra. Rendhagyó érzés, amikor az ember közelebb hajol a több, mint egy évszázados műremekekhez, picit bekukucskál az ablakain, és a plüssbelsőt, egyéb kiegészítőivel szinte tátott szájjal csodálja.
Ha már ezen a szakaszon vagyunk épp, mielőtt a kezdőpontunkra visszatérnénk, megtekintjük a Közlekedési Múzeum aktuális időszakos bemutatóját, a Märklin-kiállítást.
A márkanév nem csenghet ismeretlenül még a laikusok számára sem, persze nem hátrány, ha minimális modellvasút-rajongók vagyunk, ugyanis ezt az irányt öleli fel a kis rendezvény, amely egyébként január 24-ig megtekinthető a múzeumban. Erről a kiegészítő-eseményről rövidesen külön hírben számolunk be, a Lezser! hasábjain.
Sail away...
Mivel kora délután érkeztünk, s a kiállítások helyszíne 16 óráig tart nyitva a téli turnusban, óránkra pillantva konstatáljuk, hogy bizony alig van fél óránk a zárásig… Nosza, gyors előremenetelben irány a csarnok galériájában kialakított Hajózástörténeti kiállítás, s mivel sosem vonzott igazán a hajók világa, úgy gondolom, itt elég lesz, lenne rövidebb idő is a bámészkodásra. És mekkorát tévedek! Lenyűgöz a sok-sok makett és hajómodell, valami eszméletlen kézügyesség, türelem, és bődületes mennyiségű idő kellhet ahhoz, hogy hiteles ábrázolással vissza lehessen adni egy kicsinyített másolat teljes hitelét. A legutolsó kis árbocrúd, hajókötél, minden a helyén van, csak éppen – teszem azt – 1:64 arányban, amely például a korabeli transzporthajók eredeti, igazi méreteit figyelembe véve – még így sem elhanyagolható helyigény. Szép tálalás, sok üveg, és tükörfelület, vizet és tengeri környezetet lemodellező kék háttér. Hangulat, sok pozitív benyomás, szintén imázsépítője a kiállításnak.
Sürget az idő, nyomás, még van egy helyszín, ami kihagyhatatlan, és kötelező. Ez pedig nem más, mint az Autós kiállítás, igen, itt van a közlekedés legjava, egy-egy jeles képviselővel – ezek pedig maguk az autók. Modernebb gépek, teljes életnagyságban – igaz, ha jók az emlékeim, akkor régebben jóvalta több oldtimer sorakozott a múzeum kínálatában, mint most, akkor még a jelenlegi Vasúttörténeti kiállításnak helyt adó csarnokban; sőt, akkor még jónéhány repülő is lógott a plafonról.
Végére marad az őskedvenc
Találkozhatunk itt mindenféle unikummal, kuriózummal. Az elején kezdve, rögtön megakad a szemünk egy Opel Astra-n, de nem is akármilyenen, ez egy Szentgotthárd által összerakott példány, ráadásul a legelső. Mellette egy Audi TT Győrből, szintén az első darab, ami legördült a futószalagról – hihetetlen, de már ennek is több, mint tíz éve.
Kétségkívül kettő kedvencem van ebben a kiállítóteremben: az egyik az az Ikarus modell, ami már ifjú gyermekkorom egyik visszatérő abszolút első helyezettje volt. Igazi piros-fehér színösszeállítás, hihetetlen részletgazdag kidolgozás, teljesen élethű. Most is elfogadnám, és esküszöm, buszost játszanék, brummogva, négykézláb. Jó, nem őrültem meg, csak jól esik nosztalgiázni!
A másik nagy kedvenc az az 1948-as évjáratú Zisz 110 típusú autó (vagy inkább tank), amelyet a háború után luxus- és pártreprezentációra használtak, alapvetően a régi Szovjetúnióban. Persze Magyarország is kapott a jóból, nálunk is pártvezérek, és vezetők használták, viszont a kiállított autó, amely teljesen golyóálló (az ablaküvege hozzávetőlegesen 6 cm vastag), 8 hengeres, 6 literes és mindössze 140 lóerős motorja van – a Nemzeti Bank tulajdonát képezte mindaddig, amíg be nem került a gyűjteménybe.
Kifelé haladva még megtekintjük a motorkiállítást, amely minden régi kétkerekű kedvelőjének mekkája lehet, sőt, vannak háromkerekűek is: egy háborús, oldalkocsis Harley Davidson-t minden ellenkezés nélkül elfogadnék, és közlekednék vele – már ha mernék.
Búcsúzás a személyzettől, ki az épületből, de sajna már akkora szürkület volt, hogy a Közlekedési Múzeum épületét már nem sikerült lencsevégre kapnunk – belépés előtt sem, mivel szakadt az eső, és örültünk, hogy a kocsitól épen, egyben eljutottunk a főbejáratig.
Jöjjön a konklúzió
Aki egy kevés elhivatottságot érez és táplál a közlekedéstörténelem, a járművek, az autók iránt, semmiképpen se hagyja ki ezt a nagyszerű kiállítás-gyűjteményt. Ráadásul – alapvetően magyar – történelmi kultúránk, visszamenőleges informálódásunk alapját képezi a múzeum tartalmi mondanivalója, amit kortól és nemtől függetlenül kötelező (lenne) feltérképezni. Tegyük hát meg az elkövetkezendő szabadságolások/tanítási szünetek ideje alatt, ha időnk engedi.
