Hirdetés

MXGP2 The Official Motocross Videogame teszt - a kanyarban kicsúszva

|

A tavalyi szezont feldolgozó motokrossz játék botrányos fizikával és kispórolt hangokkal érkezett meg.

Hirdetés

Van az emberben némi előrelátó óvatosság, ha egy játék címében azt olvassa, hogy "hivatalos". Ez ugyanis nagyon sokszor azt jelenti, hogy a terméket legalább olyan nagy ívben illik kerülni, mint gépjárművel a húzós munkanapjából hazafelé kerékpározó, részeg baktert. A Milestone-ról leginkább az juthat eszünkbe, hogy a WRC részekkel ritkán látott magasságokba nem nagyon jutott el, de évről évre érezhető volt a fejlődés, és a végén már mi is kezdtük elhinni, hogy az olasz brigád előbb-utóbb majdcsak megtanul egészen vállalható autós játékot készíteni. Aztán jött az ötödik rész, amely egyrészt már nem hozzájuk köthető, másrészt a Dirt Rally olyan messzire pöccintette, mint Bruce Willis azt a néhány tucat cigicsikket, amelyet egy tetszőleges Die Hard filmben gyártott, miközben piszkosfehér pólójában halomra ölte a rosszfiúkat.

Nyeregbe!

A Milestone nem mozog idegenként a motorozás terén, hiszen többek között hozzá köthető a Ride című alkotás, amely szintén nem aratott nagy sikert a gyorsasági motorozás virtuális világában, de ideig-óráig el lehetett vele szórakozni; illetve nem szabad megfeledkezni a két éve a játékboltok polcaira került elődről sem. Az már más kérdés, hogy míg a Ride hosszabb távon is egész szórakoztató volt, az MXGP előző része viszonylag hamar ment a süllyesztőbe. Ám miért ne lehetne újra megpróbálni azt, ami egyszer már nem sikerült… A folytatás alapvetően egész kecsegtető, hiszen a motoros sárdagasztás igazi kemény férfimunka, másrészt pedig az egész 2015-ös szezont sikerült belezsúfolni versenyzőstől, csapatostól, reklámostól, toronyórástól és láncostól. Ez tehát azt jelenti, hogy a hivatalos bajnokság 18 pályáján, létező versenyzők közt, azok valódi kinézetével együtt (mármint színek, motor és bukó terén) nyomhatjuk a kilátástalanabbnál kilátástalanabb köröket, de erről majd később értekeznénk. A lényeg, hogy a tartalommal egyáltalán nincs baj, hiszen saját csapatot is alkothatunk, amelynek egészen részletesen megadhatjuk a paramétereit, kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelő motort, és nekirugaszkodhatunk megmászni a karrier szamárlétráját. Ehhez első körben az kell, hogy ügyesen zsonglőrködjünk a beállításokkal, bár azt azért senki ne remélje, hogy mérnöki mélységekben lehet elmerülni a témában, inkább csak amolyan "ez is van benne" jellegű gépészkedésre szabad gondolni. Másodsorban ügyesen el kell sajátítani a megfelelő manővereket, és akkor talán lesz némi esélyünk arra, hogy kifújjuk a mezőny orrát, de ezt számos olyan körülmény nehezíti, amely még a hithű katolikusból is gyónásra okot adó szavakat csal elő.

Faltól falig

Amint végeztünk a mindenféle beállításokkal, máris mehetünk a versenypályára, hiszen egy ilyen játéknak mégiscsak az a lényege, hogy a harsányan zümmögő motorokkal miként tudjuk lealázni a mezőnyt. Nos, a helyzet az, hogy amint lecsapódik a rajtrács, és nekilendülünk, rá fogunk jönni, hogy az irányítás billentyűzettel rosszabb, mint egyszerre megnézni Uwe Boll teljes életművét. Elindul a motor jobbra, nyomjuk a balra nyilat, majd hirtelen irányt változtat balra, mire kifehéredő ujjpercekkel tapasztjuk az ellenkező irányba mutató billentyűt, és miközben szorgosan járjuk a kétkerekű angolkeringőt, a mezőny úgy hagy ott minket, mint részeg szerenádozók a bokaficamos osztálytársukat. Éppen ezért körülbelül a második percnél jön el az, hogy jó, akkor most kell elővenni a kontrollert, amivel már sokkal könnyebb az irányítás; bár ekkor is kissé digitális az élmény, de messze nem annyira.

Miután nagyjából sikerül megtanulni az egyenes vonalú mozgást, fel lehet készülni a kanyarokra, de elég egy apró hiba, és máris a sárban heverünk, vagy derékig süppedve rángatózunk egy reklámtábla közepén (apró bug, nem is kell törődni vele). A pálya elhagyása legalább annyira kerülendő, mint hashajtóhoz fehér alsónadrágot felvenni, mert elég mindössze néhány centis letérés a nyomvonalról, és máris visszakerülünk a pálya közepére, csak éppen addigi mozgási energiánkat magunk mögött hagyva, álló helyzetből folytathatjuk a kínszenvedést. Egészen addig, amíg nem jön valamelyik gép által irányított vadbarom, aki azt gondolja, hogy ha kellő intenzitással húzza a gázt, akkor az útjában álló versenyző (jellemzően mi) egyszerűen elporlad a levegőben, és hirtelen szabad lesz az út. Vagy ha mégsem, akkor elesünk, ő áthajt a fejünkön, mi meg úgy vonaglunk a talajon, mintha egymagunk akarnánk bemutatni a kilencvenes évek rave-őrületének minden egyes táncmozdulatát.

További panaszok

Ugye feltűnt, hogy eddig nem beszéltünk sem a játékmenetről, sem a hangokról vagy a grafikáról? Most gyorsan pótoljuk. Kezdjük mondjuk a hangokkal, mert az a legegyszerűbb, hiszen egyetlen szóban össze lehet foglalni: nincs. Oké, a motoroknak van zajuk, amit valószínűleg egy babból alaposan belakmározott póniló hátsó fertályán kiáramló levegőből nyert hangminta loopolásával hoztak létre a derék hangmérnökök. Ezenkívül azonban az égvilágon semmi sincs, holott a sárban vergődő, azt méternyi magasságba hajító hátsó kerekek által keltett frosch, a magasból aláhulló motorok jellegzetes hangja igazán belefért volna. Amikor valaki elfekszik, az is csak olyan, mintha néhány üres kartondoboz hullana a földre; az akusztikailag kiherélt játék közben nagyon gyorsan olyan hiányérzetünk támad, amit egy fél konyak sem enyhít. Említhetjük még a közönséget is, ami nem más, mint 2D-s emberek gyülekezete, akiket az sem nagyon érdekel, hogy éppen hol zajlik az esemény; előfordult, hogy elegánsan a lábuk elé hullottunk, miközben ők lelkesen tapsoltak egy egészen más irányba bámulva. De ezt nem lehet óriási hibának tekinteni, hiszen néha még a komolyabb címekben is inkább csak díszletként funkcionálnak a nézők, semmint a hangulati elem szerepét töltik be. A grafika meg szimplán átlagos, egyebet nem tudunk mondani, kérem, kapcsolja ki.

Tudjuk, hogy maradt benned egy kis jóság

Pozitívumként említhető - amellett, hogy mégiscsak motokrosszról van szó -, hogy a téma feldolgozása nagyon ritka, bár ha mellé ilyen minőség társul, akkor nem is kell ezt erőltetni. Ugyanakkor a szituációs gyakorlatok megléte dob valamit a hangulaton, mivel ilyenkor egy adott versenyhelyzetet kell megoldani, illetve az MXoN-mód is érdekes, ebben ugyanis egy nemzetet kell sikerre vinni.

Mindent összevetve a Milestone ugyanazt csinálta, mint nem is olyan régen a Sébastien Loeb Rally Evo kapcsán, hogy egészen értelmes tartalmat rakott össze számos jópofa megoldással, aztán az egészet agyonverte a fizikával meg az idióta hibákkal.

MXGP2 – The Official Motocross Videogame
Talán majd legközelebb.
Ami tetszett
  • Motokrossz
  • Egy-két érdekes játékmód
  • Licencelt 2015-ös szezon
Ami nem tetszett
  • Pocsék fizika
  • Botrányos hangok
  • Le ne térj a pályáról!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)