Hirdetés

Na, és mobilon hogy fut a Cyberpunk 2077?

|

Beszéljünk arról, amiről kevesen beszéltek még: iOS-en és Androidon is játszhatunk a Cyberpunk 2077-tel, sőt, Mac-eken és régi PC-ken is simán fut a játék a Stadia csodájának köszönhetően.

Hirdetés

Eredetileg azt terveztem, hogy minden új, konzolra is elérhető játékot Xbox Series X-en fogok játszani, mert jelenleg ez a legerősebb játékgép a háztartásban, ezért - én bohó - a Cyberpunk 2077-et is a Microsoft gépére rendeltem elő. Aztán ahogy az internet népe, a sajtó képviselői és tulajdon kollégáim is jelezték, hogy nem rossz, nem rossz, de még nem az igazi, félretettem, hogy majd akkor állok neki, amikor megérkeznek a közel kifogástalan élményhez szükséges frissítések, nem sérül a mentésem, ha túl sokat craftolok, és nincsenek egyéb tényezők, amik az egyébként állítólag kiváló játék teljes élvezetének útjába állnak.

Aztán pár nappal később megérkezett a játék Google Stadiás tesztkódja, és úgy voltam vele, csak muszáj lesz ezt megnézni a közjó érdekében. Mivel van egy ilyen a többiek által furának gondolt perverzióm, hogy lassan tíz éve csak Apple eszközöket használok (abba most ne menjünk bele, hogy miért, legyen elég annyi, hogy az én munkámat sokkal könnyebbé teszik, mint a Windows és az Android, de nyilván mindenki azt használjon, ami neki kényelmes), gondoltam, végigpróbálom a teljes palettán, MacBook Prótól iPaden át iPhone-ig - a Stadiának úgyis szinte mindegy a hardver, a lényeg a stabil netkapcsolat.

Hirdetés

Majdnem olyan, mint PC-n

Mielőtt még rátérnénk arra, miért nem javasolt mobilon Cyberpunk 2077-ezni (bocs a spoilerért, olvassatok azért tovább), kezdjük azzal, milyen az élmény egy alapvetően nem játékra szánt laptopon, amit 4K-s kijelzőre kötöttünk - nos, többnyire olyan, mint PC-n. Bár a Google igyekszik azt sulykolni, hogy a Stadia nem pusztán a játékok PC-s változatát futtatja a felhőből (egyébként tényleg nem, mert egyedi ikonokkal jelzi a HUD a kontroller gombjait, és kevesebb a grafikai beállítási lehetőség, valamint alacsonyabb a részletesség), a látványt, a bugok mértékét, és az irányítási opciókat tekintve is rengeteg a hasonlóság a windowsos és a stadiás változat között. És ez bizony már csak azért is jó hír, mert aki a Stadiát választja, az nem találkozhat az előző generációs konzolos változatok egyre kellemetlenebb botrányt okozó hibáival.

A CD Projekt RED ezt a kiadást is viszonylag frissen tartja, nem söpörte félre. Míg PC-n és konzolokon az 1.06-os, igen szerény hotfix a legfrissebb, Stadián az 1.05-ös, és ez a patch csak egy-két nap késéssel érkezett. Mókás egyébként, hogy ha a főmenü nem írná ki, nem tudhatnánk, volt-e frissítés, mert a felhőtechnológiának hála nem kell várnunk, minden automatikusan települ a távolban, és mi azonnal indíthatjuk a játékot, akár volt update, akár nem. Sajnos akadozások, összeomlások itt is előfordulnak, már az első órában is volt néhány kellemetlen probléma, ráadásul ha nem elég stabil a net, az igencsak el tudja rontani a játékélményt, mert széteshet a kép, netán megszakadhat az irányítás érzékelése.

A Cyberpunk 2077 ezen variációja abban is hasonlít a PC-s változatra, hogy játszható billentyűzet-egérrel és bármilyen kontrollerrel is, ahogy kényelmes. Ha nem ezeréves routert használunk, vagy minimum olyan vezetékes nettel próbálkozunk, ami legalább 35 Mbps sebességre képes, az ígéret szerint a 4K és 60 fps is elérhető, de komolyabb terhelés során, ha sokan játszanak épp, a felbontás 1080p-ben maximalizálódik; a megjelenés napjaiban volt ilyen, mert a játékosokat a rendszer távolabbi adatközpontokhoz irányította, ha a hozzájuk legközelebbi elérte a korlátait. Abba, hogy milyen felbontással fusson a játék, csak annyira szólhatunk bele, hogy megszabhatjuk, a részletességet vagy a képfrissítési sebességet priorizálja-e, egyébként mindig a megjelenítőnk által engedett maximumra törekszik. 

Mindenképp érdemes a 60 fps-es módot választani, sokkal tűrhetőbbek a bezuhanások, ha nem a 30-ból enged a játék. Ray tracing egyelőre sajnos nincs, ellenben az Nvidia GeForce Now-val, ahol ugye maga a PC-s változat érhető el - csak az kevesebb platformról használható, illetve az input lag (avagy a gombnyomás és a parancs végrehajtása között eltelt idő) is érzékelhető, ami Stadián szinte nincs is.

Nem egy mobiljáték

Igaz, hogy amennyire engedi a netkapcsolat erőssége, jól fut, de nincs az a mobil, amin kényelmes lehet a Cyberpunk 2077-tel játszani. Egyfelől nem úgy tervezték meg a felhasználói felületet, hogy figyelembe vették volna a 13" alatti képernyőméreteket, így a szövegek nehezen olvashatók, a HUD elemeit, az ellenfeleket meg pláne különösen nehéz kivenni. iPaden (egy 10,5"-es iPad Pro volt kéznél) persze valamivel jobb a helyzet, mint egy 5,85"-es iPhone XS-en (vagy akár egy 6,7"-es Samsung Galaxy Note 20+-on), de mint a legtöbb, Stadián elérhető játékot, úgy ezt is szinte lehetetlen élvezni. Ugyanakkor a Stadia maga segíthet az Apple-nek, hogy az iPad Pro még jobb laptoppótlék legyen, amennyiben a cég nem próbálja meg ellehetetleníteni az App Store korlátozásai miatt app helyett böngészőből elérhető szolgáltatást.

Aki arról álmodik, hogy vonaton, buszon, vagy épp az iskolai szünetekben letol egy-egy mellékküldetést, az bár megteheti (a sűrű mentéseknek köszönhetően mindig szinte pontosan onnan folytathatjuk, ahol kilépéskor abbahagytuk), nem lesz nagy öröme vagy sok sikere. Az eleve kicsi képernyők jó részét lefedik az ujjaink, az érintőképernyős irányítás pedig már csak az analógok túlérzékenysége miatt is használhatatlan, meg azért, mert nem tudjuk például egyszerre a jobb analógot használni és a ravaszt nyomkodni, maximum komoly ujjakrobatikázással - nem beszélve a többi, nem kevésbé fontos gombról. Emellett persze fontos, hogy sem a 4G-s hálózatok, sem a publikus Wi-Fi-k nem kínálnak olyan stabilitást, ami a játékstreaming élvezetéhez szükséges volna; majd az 5G.

Hadd mutassam meg, hogy sikerült a vezetés a virtuális analógokkal (a kamera mozgatható érintőképernyőbarátabb módon is, mint láthatjátok, ezért nem változik a jobb analóg helyzete):

Kontrollerrel persze nem ennyire elkeserítő a helyzet, de az meg nem olyan, hogy csak előkapjuk, és már megy is, illetve ez sem oldja meg a kicsi képernyők problémáját. 

A látvány tehát teljesen korrekt, még ha nem is mindennek a csúcsa; a betöltés gyors, és a stadiás változat jobb, mint a konzolosok, de problémáktól ez sem mentes. Ha gyenge a gépetek a játékhoz, ez lehet a legjobb megoldás, viszont ezzel is érdemes várni egy kicsit, amíg a CDPR mindent helyrepofoz, mobilon pedig maradni azoknál a játékoknál, amiket optimalizáltak, mert attól, hogy valamit lehet csinálni, még nem biztos, hogy kell. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)