Hirdetés

Nagy, interjúkkal megfűszerezett bemutatókkal készül nekünk az Xbox

|

Ráadásul a tervek szerint elég informatívak is lesznek majd ezek a műsorok.

Hirdetés

Egy-egy friss játék megjelenése előtt általában elég sok idő jut arra, hogy felkészüljünk az érkező kalandra, információkat gyűjtsünk róla, vagy csak szimplán kedvet kapjunk hozzá. Mindebben pedig komoly segítséget nyújtanak a debütálás előtt kiadott képek, videók és egyéb kedvcsinálók, illetve olykor-olykor még találkozhatunk olyan interjúkkal is, amelyek során maguk a fejlesztők mesélnek készülő alkotásukról.

A jelek szerint a Microsoft nem is akar minket információk nélkül hagyni a közeljövőben, ugyanis az Xbox részleg kulcsembere, Larry Hryb, azaz Major Nelson elmondása alapján számíthatunk még nagyobb műsorokra a későbbiekben, amelyek középpontjában külsős fejlesztőcsapatok állnak majd, és interjúkból sem lesz hiány. Hryb például szívesen elbeszélgetne a Yakuza széria mögött álló Ryu Ga Gotoku Studióval.

Hirdetés

Habár az sajnos nem derült ki, hogy pontosan mely brigádok képviselői szerepelhetnek majd az ilyen bemutatókban, Major Nelson azért azt elárulta, hogy ezek az interjúk leginkább a saját megjelenéseik kapcsán készülnek el. Tekintettel arra, hogy elég sok játék érkezik a jövőben PC-re, Xbox Series X-re és Series S-re, valószínűleg elég sok potenciális vendég közül válogathat a Microsoft. A hamarosan debütáló The Medium például csak az előbb említett platformokon lesz elérhető, szóval a Bloober Team horrorjátéka kifejezetten jó alany lenne egy ilyen műsorhoz.

Ti melyik csapattal látnátok interjúkat a legszívesebben?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)