Hirdetés

Napi büntetés - a számítógép, ami újraindul, ha lefényképezed

|

Ez nem feltétlenül nagy hiba, de az biztos, hogy erre senki nem számított a szuperolcsó számítógép tulajdonosai közül.

Hirdetés

Nem olyan rég jelent meg egy brit vállalat, a Raspberry Pi Foundation kütyüjének második generációs változata, a Raspberry Pi 2. Elődjéhez hasonlóan ez egy egyetlen modulból álló számítógép, ami kifejezetten kicsi és egyszerű, ennek megfelelően pedig nagyon olcsó is, mindössze 35 dollárba (kb. 9500 Ft) kerül. Van azonban egy váratlan hibája.

Az eredetileg az iskolai informatika-oktatás segítésére kitalált gép ugyanis érzékeny a xenon vakuk által kibocsátott fényre (kipróbálták LED-fénnyel is, akkor nem történt semmi), így ha az újdonsült tulajdonosok le akarták fényképezni a Pi 2-t, akkor az lefagyott és újraindult.

Arról, hogy bizonyos chipek fényérzékenyek lehetnek, eddig is tudtunk, viszont a gyártók általában megpróbálják kiiktatni, vagy legalábbis minimalizálni a fény hatását a termékeikre. A Raspberrynek pedig mindenképpen érdemes lenne módosításokat eszközölnie a Pi 2 ezután gyártott darabjain, ugyanis úgy tűnik, hogy a villanások után az áramellátásért felelős chip mondja fel ideiglenesen a szolgálatot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)