Hirdetés

Feltámadhat az NBA Jam

|

Idén már a 25. évfordulóját ünnepeljük az árkád kosárlabdás játéknak és azt pletykálják, hogy ennek apropóján visszatérhet a széria.

Hirdetés

Az NBA Jam már 1993-ban uralta a játéktermeket, majd azt követően több platformra is megjelent az évek során (például Sega Genesisre és SNES-re), de a 2010-es PlayStation 3-as, Xbox 360-as és Wii-s verziók óta nem hallottunk róla. A kultikussá vált sorozat azonban folyamatosan a köztudatban van (például már mai csapatokkal is játszható), így igencsak indokolt a visszatérése. 

Hirdetés

Erre pedig nem kevés esély van, legalábbis az alapján, amit a széria kommentátora, Tim Kitzrow mondott az ESPN-nek adott interjújában. Bár Kitzrow semmi konkrétumról nem beszélhetett, azt megerősítette, hogy elkezdődtek az új rész munkálatai, szeretnének elkészülni a 25. évfordulóra és reménykedik benne, hogy a remake méltó lesz a klasszikushoz. 

Kitzrow állítólag a Microsofttal együtt dolgozik az NBA Jam feltámasztásán, azonban mivel a jogok az Electronic Arts-nál vannak, valószínűleg ők is benne vannak a buliban. Ezek után nincs más hátra, mint a hivatalos bejelentés. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)