Hirdetés

NBA Live 19 teszt - a parketta és a betonpálya ördögei

|

Az EA Sports kosárlabda-szimulátorának 22. kiadása végre komolyabban próbálja felvenni a harcot a rivális 2K-vel.

Hirdetés

Régóta dominálja már a kosárlabda-, illetve az NBA-szimulátorok piacát a 2K Sports patinás sorozata, de nem volt ez mindig így. A 90-es években és a 2000-es évek elején az NBA Live volt a nagybetűs kosárjáték, de szépen lassan egyre gyengébb játékokat adott ki az Electronic Arts, és még a legelhivatottabb rajongók is átpártoltak a nagy riválishoz. A sorozat mélypontja és vesszőfutása 2010-ben kezdődött, amikor a Live helyett csak az NBA Elite 11-et sikerült kiadni iOS-re. Ezután törölték a Live 12 és 13 fejlesztéseit, és a franchise csak 2013-ban tért vissza az NBA Live 14-gyel, amelyet már nem az EA Canada, hanem a Madden NFL sorozatot is jegyző EA Tiburon készített. A következő pár játék sem hozta meg a kívánt sikereket, és 2016-ban újból csak mobilra fejlesztettek, majd végre az NBA Live 18 elkezdett hasonlítani egy komolyan vehető sportszimulátorra. A Tiburon ezt követően pedig jól reagált a kritikákra, és az NBA Live 19 formájában a fejlesztőcsapat megalkotta a Live sorozat utóbbi tíz évben készült legkiemelkedőbb és legélvezetesebb játékát.

Hirdetés

A felemelkedés

Az NBA Live 19-ben természetesen rengeteg, már ismerős játékmódban mutathatjuk meg tudásunkat a mesterséges intelligencia és online ellenfeleink ellen. A sztenderd Franchise- és Ultimate Team-módok szinte eltörpülnek a játék fókuszában álló The One és a kapcsolódó játéklehetőségek mellett. Miután rögtön az első elindítás alkalmával kapunk egy kis ízelítőt a játékmenetből (három a három elleni utcai meccsen bűvölhetjük a labdát Allen Iversonnal, Vince Carterrel és Shaquille O'Neallel, miközben megismerkedünk az alapvető irányítással), meg is alkothatjuk álmaink kosarasát, vagyis játékunk főszereplőjét.

A The One becenéven emlegetett tehetség létrehozásakor többféle szempont szerint választhatunk, hogy megtaláljuk a kedvünkre való kosarast. Nemcsak posztot, hanem azon felül játékstílust, majd egy ikonikus sportoló archetípusát is választhatjuk, így rengeteg különböző kombinációval vághatunk bele a karriermódba. Persze vannak megkötések a magasságot és a tömeget illetően, így például nem lehet 210 centis, 60 kilós szupergyors irányítónk, és talán nem is baj, hogy ebben az esetben az EA célja inkább a realizmus volt, mintsem az őrült ötletek kivitelezése. Hatalmas újítás az idei NBA Live-ban, hogy a teljes WNBA-licenccel (Women's National Basketball Association, vagyis a női NBA-liga) rendelkezik, így már női karakterrel is nekifuthatunk a The One történetének. A játékstílusok kiválasztásakor a WNBA legnagyobb sztárjai is felbukkannak, de persze alkothatunk olyan női kosarast is, aki LeBron Jamesre szeretne hasonlítani.

A karriermód a The Rise történetszállal kezdődik. Leendő játékosunk létrehozása után a párizsi Quai 54 streetballpályán mutathatjuk meg, mit tudunk profik ellen, majd egy világ körüli turnéra indulunk, amelynek során megismerkedünk a játékmód többféle aspektusával, a szintlépési rendszerrel és az NBA Live 19 világával. Már a The Rise alatt viszonylag sok tapasztalati pontot, vagyis "hype"-ot, illetve számos kiegészítőt gyűjthetünk, így már néhány meccs után lecserélhetjük a sima fehér atlétát, a szürke gatyát és a márka nélküli cipőket. A játékmód során több játékost is toborzunk csapatunkba, akikkel kiállhatunk az NBA- és WNBA-sztárok vezette hármasok és ötösök ellen a világ különböző pontjain. Saját pályánkat is meg kell alkotnunk (még Budapesten is lehet, de a látvány szempontjából igazából nincs jelentősége), amelyet majd később az új Court Battles-módban fejleszthetünk és védhetünk meg a többi játékos ellen.

A The Rise teljesítése után kétféle útvonalon haladhatunk tovább. Egyrészt belevághatunk a klasszikus profi karrierbe, vagyis feltörekvő tehetségként igyekezhetünk megragadni az NBA-ben vagy a WNBA-ben. Másik oldalról viszont a Streets World Tour keretein belül az utcai kosárlabda legendájává válhatunk a világ minden táján. Rengeteg lehetőségünk van, és aki inkább az egyszemélyes módokat kedveli, nem fog unatkozni a The One során. Ha esetleg egy karakterrel elértünk mindent, amit lehet, további négyet is létrehozhatunk, ha újabb kihívásokat keresünk.

A közösség ereje

Hangsúlyos szerepet kapott a közösségi média is, és a hasonló játékokhoz képest talán a Live 19-ben oldották meg a legjobban, hogy legyen értelme nézegetni a különböző feedeket a meccsek között. Az ESPN-nel és a Complex magazinnal kötött szerződésnek hála rengeteg érdekes bejátszás jelenik meg a The One, illetve a normál meccsek során, illetve a játékbeli Twitterre sem név nélküli emberkék írogatnak, hanem ESPN-es elemzők, kommentátorok vagy éppen NBA- és WNBA-játékosok. A The One során mentorunkkal is mobilon kommunikálunk, és a különböző válaszok más-más reakciót váltanak ki az emberekből, valamint más jutalmakat is szerezhetünk egyes döntéseinkkel. Az utcai meccsek legjobb jeleneteit pedig érdekes vágóképeken, egy mobilos kamera felvételein nézhetjük vissza. A közönség viszont sajnos hajlamos eléggé elcsendesedni, és emiatt a meccsek hangulata kissé szürkévé válik, ugyanakkor összességében nagyon élvezetes mind a parkettán, mind a streetballmeccseken játszani. Az élményhez persze hozzájárul az EA Sports idei legnagyobb fejlesztése, a Real Player Motion technológia is, amelynek köszönhetően az eddigieknél még élethűbb a játékosok mozgása, és nem azt érezzük meccs közben, hogy csak szkriptelt animációk követik egymást. Maga az irányítás is intuitív és logikus, de a passzolási rendszeren lehetett volna még finomítani. A mozdulatokat viszont szépen módszeresen begyakorolhatjuk a kiválóan felépített edzőmódban; érdemes a kosárjátékokat jól ismerőknek is ezzel kezdeniük, főleg akkor, ha a 2K után próbálják ki a Live-ot.

Csapatépítés felsőfokon

A The One mellett természetesen egész dinasztiákat is építhetünk a különböző játékmódokban. A franchise a klasszikus formulát követi, ez a tavalyihoz képest nem nagyon változott, és sajnos a WNBA ide nem került be. Az EA Sports többi címéből jól ismert Ultimate Team is jelen van, amely ugyancsak a megszokott formulát követi: gyenge csapattal kezdünk, majd rengeteg játékóra és/vagy elköltött pénz után már szupersztárokkal eshetünk neki a kihívásoknak és az online ellenfeleknek. Szerencsére a mikrotranzakció csak ebben a módban érhető el, a The One-ból kimaradt, ahol egyébként is viszonylag gyorsan lehet fejlődni, ha okosan és ügyesen játszunk.

A legizgalmasabb csapatépítősdit a Court Battles nyújtja, amely egy vadonatúj, online-alapú játékmód. Itt az egyedi kosárpályánkat védjük a lehető legerősebb elérhető ötösünkkel (vagyis azokkal a játékosokkal, akiket a The One során is toborozhatunk), emellett pedig az a célunk, hogy mások pályáján diadalmaskodjunk. A bázisokon egyedi szabályrendszerek élnek, így a sajátunkat nyilván a csapatunk erősségei szerint kell kialakítani, támadás során pedig kiegyensúlyozott ötössel érdemes indulni, hogy minél nagyobb esélyünk legyen bevenni más otthoni termét. Roppant ötletes ez a tower defense-szerű játékmód, a felújított The One mellett ez a játék legizgalmasabb része.

Összességében nagyon szórakoztató lett az NBA Live 19, és bár a látvány annyira nem erős, mint riválisokban, a játékélmény és a kiválóan összerakott The One miatt érdemes kipróbálnia a kosárlabda- és NBA-rajongóknak, de még a 2K-hívőknek is.

NBA Live 19
Jó irányba fejlődik a sorozat, végre újra a 2K méltó riválisa.
Ami tetszett
  • Tartalmas The One karriermód
  • Ötletes Court Battles
  • Icon fejlődési rendszer
Ami nem tetszett
  • Élettelen prezentáció
  • Gyenge kommentár
  • Unalmas, mikrotranzakciós Ultimate Team
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)