Hirdetés

Ne számíts arra, hogy átlövöldözöd magad a The Callisto Protocol kampányán

|

A játékban ugyan bőven lesznek fegyverek, de a közelharcé és a küszködésé a főszerep.

Hirdetés

Az idei rendhagyó, E3 nélküli E3-időszak egyik legérdekesebb csemegéje a The Callisto Protocol című külső nézetes akció-horror gameplay betekintője volt, amelyből egy erősen Dead Space-re hajazó, de még annál is véresebb móka látszott körvonalazódni.

A párhuzam persze nem véletlen, hiszen az eredetileg a PUBG univerzumába szánt, de végül külön utakra terelt játék mögött álló Striking Distance Studiost az a Glen Schofield vezeti, aki korábban többek között a Dead Space producereként is letette a névjegyét a szakmában.

Hirdetés

A Game Informer nemrég Ben Walkerrel, a stúdió tervezési igazgatójával merült el a The Callisto Protocol harcrendszerében, a negyedórás videóból pedig egészen érdekes dolgokat tudhattunk meg. A legfontosabb talán, hogy habár a játékban több fegyvert is kapunk, a lőszerrel már nem lesznek ilyen bőkezűek a fejlesztők, így az összecsapások kb. felét a közelharc teszi majd ki, és úgy általában is inkább a puszta túlélésre fókuszáló küszködés, mintsem a ránk támadó ocsmányságok könnyed darálása fogja dominálni a hangulatot.

"Határozottan a túlélés felé hajlunk. A harcrendszerünk általános hangvétele egyfajta küzdelem, igaz? Mindent megteszel, amit csak tudsz, hogy túlélj és továbbjuss. És mivel az összecsapások majdnem fele közelharc, ez azt jelenti, hogy okosan kell megválogatnod, miként használod a lőszered. Ezért adtuk hozzá a közelharci kombóinkat, melyeket befejezve ellökheted az ellenségeket. Ez aztán esélyt ad arra, hogy nagyon gyorsan befogd őket, és egy szép, tiszta lövést adj le rájuk."

- mondta Walker.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A közelharcokban egy kábítóbot és a Half Life 2 Gravity Gunjára hajazó GRP is segítségünkre lesz, az utóbbival megragadhatjuk, ellökhetjük vagy magunkhoz ránthatjuk az életünkre törő szörnyeket. Ami pedig a vért illeti, a fejlesztőcsapat igyekezett olyan tocsogósra hangolni az élményt, amennyire csak lehet, különös tekintettel a főhős Jacob Lee elhalálozásainak animációira, ami szintén ismerős lehet a Dead Space-ből.

Walker beszámolója alapján a Striking Distance Studios egyes csapatai még mindig "finnyáskodnak" a brutális képsorok láttán (erre egy jó példát ide kattintva láthatsz), ő viszont a harcban elbukó játékosoknak szóló jutalomként tekint ezekre, amiért cserébe kicsit nehezebbre szabhatták a küzdelmet.

Annyi bizonyos, hogy az eddig látottak alapján a The Callisto Protocol határozottan felkeltette az érdeklődésünket, és szerencsére nem is kell sokat várnunk rá, hiszen december 2-án már be is fut a régi- és az új generációs konzolokra, valamint PC-re, így a karácsonyi menüt már a Jupiter holdján átélt borzalmak okozta poszttraumás stressz szindrómánkkal viaskodva fogyaszthatjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)