Hirdetés

Szavazz: Szerinted mi lenne jó a Need for Speed sorozat számára?

|

Sok mindent kipróbált az EA, de az utóbbi években nem jöttek be igazán az ötletei. Hogyan lehetne végre egy igazán jó Need for Speedet összehozni?

Hirdetés

Vitatkozhatnánk azon, hogy melyik volt az utolsó jó Need for Speed. Az én szívemben az eredeti Most Wanted áll az első helyen, a Carbont és a ProStreetet is szerettem, de az Undercover és a Rivals között megjelentekre már alig emlékszem. 

Hirdetés

Az Undercover idejében, kb. tíz éve vette el a sorozatot az EA a Black Boxtól és dobta szét több stúdió között, és akkor indult el a kísérletezgetés, aminek, mint tudjuk, nem lett túl jó vége. Végletek között pattogva jött a túl komolyra vett Shift, a túl laza The Run, a nem rossz, de elődjéhez fel nem érő Most Wanted reboot, majd színre lépett a Ghost Games, és velük a felejthető Rivals, a sorozat rebootjának szánt, de félrement Need for Speed (ami egyébként egész jó lett a frissítések után), valamint a 2017-es Payback a tragikus fejlődési és előrehaladási mechanikáival.

Idén ősszel újra megpróbálkozik valamivel az EA, de tippelni sem tudunk, mi lehet az. Ti minek örülnétek a legjobban? Írjátok meg kommentben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)