Hirdetés

Néha megszólal majd Isaac a Dead Space remake-ben

|

Most nem csak hangutánzó szavakat kellett produkálnia a főhős szinkronhangjának.

Hirdetés

Túl vagyunk a Dead Space remake-kel foglalkozó élő adáson, ahol a fejlesztést végző Motive Studios több részletet is elárult a készülő játékról, például azt is, hogy ezúttal többet kapunk Isaacből, mint az első alkalommal.

Akik játszottak a Dead Space első részével, emlékezhetnek, hogy annak idején a főhős semmilyen szituációban nem szólalt meg, mindössze nyögéseket és egyéb hangutánzókat produkált a karakter. Ez a folytatásokban megváltozott, egészen kiforrott személyisége lett Isaacnek.

Hirdetés

A jelek szerint ez a Motive csapatának is tetszett, akik az eredeti szinkronhangot, Gunner Wrighttot is szerződtették a remake-hez. Hosszas monológokra azonban senki ne számítson.

Az élő adásból megtudtuk, hogy a főhős két esetben szólal majd meg. Az egyik, ha a játékos felé van közölnivalója (mint például: a hajó javításra szorul, új feladat elérhető, esetleg valamit fel kell robbantani), ezek mellett pedig akkor ered meg a nyelve, amikor helyzet- vagy karakteridegen lenne a hallgatás. A fejlesztők ezekkel a változtatásokkal a főhős fejlődését szeretnék elősegíteni.

Ugyan a Dead Space remake egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, pletykák már keringenek arról, hogy a jövő év végén megjelenhet a játék. A régi-új kaland már nem lesz kapható PlayStation 4-re és Xbox One-ra, kizárólag újgenerációs gépekre és PC-re érkezik majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)