Hirdetés

Néha szándékosan megszívat majd minket a Deathloop

|

A játékban ugyanazt a napot éljük át újra és újra, de előfordulhat, hogy egy-egy nekifutásnál valami keresztülhúzza a pontosan kidolgozott terveinket.

Hirdetés

Májusban érkezik a Dishonored és Prey játékokról ismert Arkane Studios újdonsága, a Deathloop, aminek középpontjában az elmúlt években egyre többször használt időhurkos megoldás áll. Az lesz a feladatunk, hogy nyolc célpontot likvidáljunk Blackreef szigetén, de ezt nem tudjuk majd első nekifutásra teljesíteni. Figyelnünk kell az ott partizók viselkedését, pontosan megtervezni a lépéseinket, de ha akár csak egy valaki is életben marad, kezdhetünk mindent az elejéről.

Mivel a kiszámíthatóság elengedhetetlen a sikerhez, többnyire minden ugyanúgy fog lezajlani, ugyanakkor, amint a játék rendezője, Dinga Bakaba most egy interjúban elárulta, a célpontoknál beüthet a dejà vu.

Hirdetés

Előfordulhat például az, hogy az egyik célpontnak eszébe jut, mennyire nem volt jó ötlet korábban a fegyveréért nyúlnia, így valami mást próbál meg, nekünk pedig ehhez kell alkalmazkodni. Lehetőségünk lesz továbbá valamilyen módon áthágni az időhurok szabályait, és fejlesztéseket használva elkerülni, hogy mindig a nulláról induljunk, de ennek részleteiről Bakaba egyelőre nem beszélt.

A Deathloop május 21-én jelenik meg PC-re és PlayStation 5-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)