Hirdetés

Néhány Xbox One tulajt fekete képernyő fogadott az új rendszerfrissítés után

|

Az Xbox Insider program résztvevői közül sokan szembesültek a hibával.

Hirdetés

Hatalmas segítség a fejlesztőknek a felhasználók közreműködése, hiszen így egy kisebb, zárt körű csoportban tudják tesztelni azokat a funkciókat, amiket később az összes konzoltulajdonos megkap majd egy-egy publikus frissítés képében. Az új masinák esetében sincs ez másként, a PlayStation 5 és az Xbox Series S/X felhasználók számára egyaránt elérhető már ez a lehetőség.

Azt azonban érdemes észben tartani, hogy pontosan azért nevezik tesztelésnek, mivel ez nem csupán az új funkciók megjelenés előtti próbálgatásáról szól, hibák is előfordulhatnak. 

Hirdetés

Ezt az Xbox Insider program néhány tagja meg is tapasztalta, mikor az Xbox One legújabb rendszerfrissítésének (2108.210707-2200) telepítését követően a rettegett fekete képernyő fogadta őket bekapcsolás után, semmi mást nem tudtak előhozni. Ez lényegében használhatatlanná teszi a konzolt a megfelelő megoldás alkalmazásáig, így érthető, hogy érkeztek róla panaszok a hivatalos Xbox One subredditen.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az egyik népszerű trükk a probléma orvoslására, hogy kivesszük a lemezmeghajtóban lévő játékot, öt másodpercig nyomva tartjuk az Xbox gombot, majd a kikapcsolás után egyszerre nyomjuk meg a bekapcsolásra és a lemez kiadására használt gombokat, és tartjuk lenyomva őket addig, amíg kettőt nem sípol a rendszer. Ha ez megtörtént, a konzolnak fel kell dobnia egy menüt, amelyben kiválasztható a visszaállítás, és telepítve marad az összes játék/alkalmazás is. 

Természetesen van hivatalos hibaelhárítási módszerek is, lehetőleg inkább ezzel kezdjetek, ha beüt a krach. Ti tapasztaltatok már fekete képernyőt valamelyik rendszerfrissítés után?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)