Hirdetés

Neil Druckmann megszólalt a gyűlölködő kommentelők kapcsán

|

A Naughty Dog fejese fel volt készülve arra, hogy nem mindenkinek tetszik majd a The Last of Us folytatás, egyedül a stábtagokat ért támadások láttán érez tehetetlenséget.

Hirdetés

Már a megjelenés előtt érezhető volt, hogy a The Last of Us Part II-t valószínűleg nem emeli majd úgy pajzsára a játékosközösség mint az első részt; így a premier után pár héttel pedig kijelenthetjük: a Naughty Dog legutóbbi játéka kifejezetten megosztó lett. Neil Druckmann már korábban is azt nyilatkozta, hogy nem mindenkinek tetszik majd a The Last of Us Part II, most pedig arról is beszámolt, hogyan birkózik meg a gyűlölködőkkel. 

Hirdetés

Druckmann egy podcastban mesélt arról, hogy mit éreznek most, hogy megjelent a játék, amibe éveken keresztül megfeszített munkát fektettek. Ebben elmondta, hogy ha az ember készít valami népszerűt, akkor számolnia kell azzal, hogy megjelennek a gyűlölködők is; azt nehéz megtanulni, hogy az ember a helyén kezelje ezt a csoportot. 

"Szerintem meg kell tanulni különbséget tenni. Mi megcsináltuk ezt a játékot, hiszünk ebben a játékban, és büszkék vagyunk erre a játékra. Most már ott van az embereknél és bármi a reakciójuk rá - mindegy, hogy szeretik vagy nem - az úgy van helyén, az az ő véleményük, azzal nem harcolhatsz. A másik dolog a gyűlölködés, a sokkal visszataszítóbb oldala az egésznek, azt nehezebb kezelni."

A gondolatmenetet folytatva elmondta, hogy ő már megtanulta figyelmen kívül hagyni az ellene és a játék ellen irányuló gyűlölethullámot, viszont ami még neki is nehéz, hogy hogyan kezelje azt, amikor a stábból vagy a szereplők közül ér valakit támadás.

Elmondta, hogy az egyik női színész (aki végigjátszotta a játékot az sejtheti, hogy kiről van szó) elképesztően aljas és undorító dolgokat  kapott, és nem érti, hogyan lehetnek képesek ilyenre az emberek egy kitalált karakter miatt.

Azt is hozzátette, hogy erről a témáról Craig Mazinnel, a Chernobyl alkotójával is beszélt, akivel együtt dolgoznak a The Last of Us sorozaton. Neki az a véleménye, hogy ez a gyűlölködés az ára annak, hogy az ember valami tényleg maradandót, nagyot alkosson. Mindezt figyelmen kívül kell hagyni, ugyanis egyszerűen máshogy nem lehet megbirkózni a jelenséggel, a túlzott reakciókkal, az arctalan támadásokkal.

Ezzel együtt feltehetően minden alkotó együtt tudna élni azzal, ha nem fenyegetnék az életét arctalan kommentelők. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)