Hirdetés

Nem adaptáció lesz a Hitman fejlesztőinek James Bond játéka

|

Az IO Interactive vezetője nyilatkozott a készülő Bond projekt kapcsán.

Hirdetés

Bár az IO Interactive munkatársai csak nemrég fejezték be a Hitman 3-at és jelenleg annak bővítésével vannak elfoglalva, azonban az időről-időre felbukkanó nyilatkoztak emlékeztetnek minket rá, hogy emellett formálódik náluk egy másik projekt is: egy James Bond videojáték.

Komoly fogadásokat lehetne rá kötni, hogy ez vagy a következő Bond film, a Nincs idő meghalni fog megjelenni előbb, mindazonáltal a fejlesztők hosszútávra gondolkodnak a játékkal, akár trilógia is születhet belőle, megéri tehát várni rá, hogy lepakolják az alapokat.

Hirdetés

A jelenleg Project 007 kódnéven futó fejlesztés kapcsán a stúdió vezetője, Hakan Abrak adott interjút nemrég az amerikai IGN-nek, amelyben megerősítette azt, amit már a bejelentéskor is emlegettek: nem egy film adaptációján dolgoznak, nem egy már ismert sztorit fognak újra elmesélni. Abrak szerint egy licencelt játék elkészítése újdonság számukra, eddig csakis saját, eredeti IP-kkel volt dolguk, azokat a karaktereket ők maguk hozták létre a semmiből.

Ezért is jelent sokat számukra, hogy nem köti a kezüket egy feldolgozás béklyói, megvan az alkotói szabadságuk. Nagyon fontosnak tartják, hogy a játékipar számára is megteremtsenek egy saját, digitális Bondot, ehhez pedig szükség volt arra, hogy egy teljesen eredeti történetet meséljenek el. Ezt a vágyukat megosztották a James Bond jogokat birtokló EON-nal is, és megegyeztek abban, hogy az eredmény valószínűleg jobb lesz így.

Abrak elmondta, hogy minden Bond meghatároz egy generációt és lenyűgözőnek tartja, ahogy sikerült megújulnia a franchise-nak évtizedeken keresztül. Emiatt nem is egyetlen film vagy játék inspirálja őket, hanem ez a folyamat, amit igyekeznek magukba szívni, hogy egy olyan eredeti Bondot és történetet készítsenek, ami mégis hű és felismerhető marad. Abrakék nagyon várják már, hogy létrejöjjön egy új közösség, amelyet a gamerek sajátjuknak nevezhetnek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)