Hirdetés

Nem gondolták túl: egyszerű Stock kép lehet a Street Fighter 6 logójának alapja

|

Elég gyanús, hogy a Street Fighter 6 logója kapcsán ötletkeresés terén nem mentek tovább az Adobe Stock image store-nál.

Hirdetés

Nemrég egy teaser trailer hivatalosan is megerősítette, hogy készül a Street Fighter 6. A rövidke videó végén megvillant a hatodik számozott rész eléggé formabontó logója is, ennek kapcsán érkeztek most friss felvetések, melyek végtelenül kellemetlenek lesznek a Capcomnak, ha be is igazolódnak.

Úgy tűnik ugyanis, hogy a Street Fighter 6 logója gyakorlatilag szinte egy az egyben egy Adobe Stock image store-ban elérhető dizájn másolata, csak rápakoltak némi effektet és egy hatos számot.

Hirdetés

Az alábbi képen bal oldalon látható a Street Fighter 6 logója jobb oldalt pedig az említett Stock kép, melynek licencét mindössze 80 dollárért, vagyis nagyjából 25 ezer forintért meg lehet vásárolni. Ezt a grafikát egy "xcoolee" néven futó felhasználó készítette.

Megvásárlás után a logót Adobe Illustrator fájként lehet elérni, vagyis meglehetősen egyszerű módosítani, mutációkat készíteni róla, ezt pedig a licenc konkrétan engedélyezi is. Nem ez az első eset, hogy valaki felhasználta az alap grafikát, így tett korábban a Connexion is.

Jogilag tehát semmi akadálya nincs annak, hogy használják a logót, módosítsák azt, és erre húzzák fel a Street Fighter 6 végleges grafikai elemeit, mindössze arról van szó, hogy egy Capcom méretű stúdiónál nagyon kellemetlen a kreativitás ilyen szintű hiánya.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)