Hirdetés

Nem készíthet több Life is Strange folytatást a Dontnod?

|

Egy játékipari bennfentes úgy tudja, másik stúdióhoz került a franchise.

Hirdetés

Alighogy megtudtuk, a Twin Mirror, a Tell Me Why és a Vampyr mögött álló Dontnod kínai befektető segítségével halad tovább az önállósodás útján (értsd: saját maga akarja kiadni játékait és kontrollálni az általa létrehozott szellemi termékeket), terjedni kezdett a hír, hogy a Square Enix elvette a francia stúdiótól a Life is Strange sorozatot.

Miután még egyik érintett fél sem nyilatkozott még az ügyben, ajánlott egyelőre fenntartásokkal kezelni Emily Rogers állítását, miszerint megszakadt a kapcsolat a kiadó és a stúdió között, a Life is Strange pedig egy másik csapathoz került. Hozzátette még, hogy a döntés már korábban megszületett, a Tencent felbukkanásának semmi köze hozzá.

Hirdetés

A főként nintendós témában aktív szivárogtató úgy tudja, a franchise gazdája immár az az amerikai, amelyiknek a kellemesre sikerült Before the Storm alcímű előzményt köszönhetjük. A Deck Nine jóval kisebb a Dontnodnál, nem is ontja magából olyan ütemben a játékokat, ami azt illeti, épp a Chloe Price karakterére fókuszáló epizodikus interaktív dráma volt az utolsó befejezett projektje.

Legutóbb pedig akkor hallhattunk róla, amikor 2018-ban a csapat megerősítette, hogy egy újabb játékon dolgozik a Square Enix megbízásából.

Szerintetek jó kezekben lenne a Deck Nine-nál a Life is Strange?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)