Hirdetés

Nem lesz képes a 60fps-re Xbox Series X konzolokon a Microsoft Flight Simulator

|

Talán nem ért sokakat akkora meglepetésként, de az bizonyos, hogy nem a Microsoft Flight Simulator lesz a legnagyobb érv a next-gen konzolok mellett.

Hirdetés

A Microsoft Flight Simulator hihetetlen élményt és pazar látványt kínál a repülés szerelmeseinek, a 60fps eléréséhez viszont még a legdurvább PC-knek is bele kell adni apait, anyait. Nemrég jelentettékbe be hivatalosan, hogy július 27-én végre Xbox Series X és S konzolokra is befut a szimulátor, most viszont kiderült, hogy ez csak komoly megkötések árán jöhetett össze.

30fps-re lesz ugyanis korlátozva a konzolos Microsoft Flight Simulator - nyilván 4K-s felbontás mellett. Hiába virít tehát az Xbox Series X dobozán a 120fps-es felirat, ismét egy olyan címet kapunk, melyben álmodni sem lehet erről, sőt még a 60fps-ről sem.

Hirdetés

Megvan viszont a módja annak, hogy kicsit javítsunk a helyzeten: a VRR (Variable Refresh Rate) technológiával felszerelt tévéken ugyanis simább lesz a játékélmény, és a külön rásegítésnek hála 30fps fölé tudunk majd emelkedni. 

Biztosan sokan szomorkodnak most, de a Microsoft Flight Simulator tényleg egy olyan játék, melyet a műfaj kedvelőinek még 30fps-sel is érdemes lesz kipróbálni július végén.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)