Hirdetés

Nem olyan vészes a Yakuza 6 gépigénye, beéri a kisujjaddal

|

A Microsoft és a Sega elárulta, konfiguráció kell ahhoz, hogy élvezhető minőségben fusson PC-n a Yakuza 6: The Song of Life.

Hirdetés

Mostanában feltűnően jó a Sega és a Microsoft viszonya, egyre erősödnek azok a hangok, amelyek felvásárlást vetítenek előre, de még akik ebben kételkednek, azok is úgy vélik, hogy a továbbiakban még szorosabb lesz a két cég közötti együttműködés. Ez egyebek mellett azzal járhat, hogy a Persona szériával is megismerkedhetnek az xboxosok.

Az iménti feltételezésekkel ellentétben viszont tény, hogy egymás után érkeznek az Xbox Game Passbe a Yakuza széria nyugaton is elérhető darabjai. Következőnek A Yakuza 6: The Song of Life kerül sorra, amely nem csak Xbox konzolokon, hanem PC-n is elérhető lesz az előfizetéses szolgáltatáson keresztül.

Hirdetés

A Ryu Ga Gotoku Studio Japánban már 2016-ban, a szigetország határain kívül viszont csak két évvel később bemutatkozott akció-kalandja tekinthető Kazuma Kiryu (vagy a magyar helyesírás szabályai szerint Kirju Kazuma) hattyúdalának. Az Xboxra és PC-re rövidesen érkező Judgment spin-off, valamint a Series X|S konzolok nyitócímei közé tartozó Yakuza: Like a Dragon már más-más főhős történetét mesélik el.

Yakuza 6: The Song of Life gépigény

Yakuza 6: The Song of Life minimum gépigény

Op. rendszer: Windows 10 64-bit
Processzor: Intel Core i5-3470 vagy AMD FX-6300
Memória: 4 GB RAM
Videokártya: Nvidia GeForce GTX 660 (2GB) vagy AMD Radeon HD 7870 (2 GB)
DirectX: 11
Szabad hely: 40 GB

Yakuza 6: The Song of Life ajánlott gépigény

Op. rendszer: Windows 10 64-bit
Processzor: Intel Core i7-6700 vagy AMD Ryzen 5 2600
Memória: 6 GB RAM
Videokártya: Nvidia GeForce GTX 1070 (8 GB) vagy AMD Radeon RX Vega 56 (8 GB)
DirectX: 11
Szabad hely: 40 GB

A Yakuza 6: The Song of Life március 25-étől gyarapítja az Xbox Game Pass kínálatát, ezen a napon debütál egyszerre PC-n és Xbox One-on, ám a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően természetesen az Xbox Series X|S gépeken is vígan elszaladgál majd.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)