Hirdetés

Már meg is van a NeoGAF utódja, a ResetEra

|

A fórum körül kialakult botrány után nem kellett sok idő ahhoz, hogy a törzstagok újból összejöjjenek.

Hirdetés

Nemrég számoltunk be róla, hogy szexuális zaklatással vádolták meg a népszerű gamer fórum alapítóját, ezért rövid időn belül a legtöbb kulcsember otthagyta a weboldalt. A fórumozók nagyon gyorsan megtalálták az alternatívát, és úgy döntöttek, létrehoznak egy új közösségi teret.

Hirdetés

A tervek szerint ma rajtol el a ResetEra nevű oldal (a hír megírásának pillanatában még ez nem történt meg, szóval egyelőre csak tervről beszélünk, meglátjuk mi igaz ebből), ami mögött a NeoGAF Discord közössége áll, de több moderátor is beszállt a dologba, akik korábban a fórumon munkálkodtak. Mások is megpróbálkoztak a botrányt meglovagolva egy új, hasonló weboldalt létrehozni, de a ResetEra nem csak azért tűnik a legjobb megoldásnak, mert korábbi tagok alapították, az érdeklődés is itt a legnagyobb.

A srácok jelenleg a fenti logót használják, de várják a fórumozók javaslatait is, és már egy hivatalos Twitter-oldalt is fellőttek, ahol valószínűleg még több részletet megosztanak majd a későbbiekben, így érdemes lehet figyelni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)