Hirdetés

Népszerű az Outriders ingyenes demója

|

A próbaverzió már mostani állapotában is kifejezetten sikeresnek tekinthető, de a későbbiekben számíthatunk patchre is.

Hirdetés

Február 25-én érkezett meg az ingyenes Outriders demo, aminek köszönhetően számos platformon belenézhetünk már most a People Can Fly fejlesztőinek közelgő játékába. Habár csak egy próbaverzióról van szó, a jelek szerint a fejlesztők még ennek az állapotára is nagy figyelmet fordítanak, ugyanis időközben eszközöltek már némi változtatást, és hamarosan egy nagyobb patchcsel is meglepik a felhasználókat.

Hirdetés

A fejlesztők már némileg bele is nyúltak a demóba, hiszen megpiszkálták bizonyos ellenfelek tulajdonságait, illetve véget vetettek egy olyan exploitnak is, amivel a játékosok nem éppen fair módon gyűjtögették a legendás cuccokat. Persze a változások között akad olyan is, ami lehet, hogy csak a demóra vonatkozik, viszont az exploitok kihasználása hatással lehet néhány játékos haladására a teljes játékban is majd.

A későbbiekben, előreláthatólag valamikor a jövő hét elején érkezik egy nagyobb patch, aminek hála például ki- és bekapcsolható lesz a Motion Blur, illetve fürgébb lehet a matchmaking is, ráadásul még specifikus javításokra is számíthatunk, amelyek csak PC-re vagy konzolokra vonatkoznak. Ha még többet szeretnétek megtudni az érkező változásokról, akkor feltétlenül lessétek meg a fejlesztők hivatalos Reddit-bejegyzését.

A posztból egyébként az is kiderült, hogy már több mint 2 millió játékos töltötte le a demót. Ti köztük vagytok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)