Hirdetés

Netes képgalériák

|

Nagyon sok olyan program létezik, melyek különféle fotóink kategorizálását illetőleg tárolását teszik lehetővé, de bizony léteznek kifejezetten jól működő netes lehetőségek is, melyekre érdemes figyelni. Ezeket szedtük most össze neked!

Hirdetés

Ha jobban belegondolunk, az internetes képtároló szolgáltatásokat több csoportba sorolhatjuk. Egyrészről vannak azok, melyek egészen egyszerűen csak arra adnak lehetőséget, hogy ezt meg azt feltöltsünk, majd egy egyszerű linkkel hivatkozva bármikor rámutathatunk ezekre. A komolyabb és távolról sem ritka esetben még mindig ingyenes lehetőségek pedig már ezer és egy extra lehetőséget is biztosítanak – de ezekről egy kicsit később.

Ingyenes tárolási lehetőség
Az alapelgondolás természetesen az, hogy nagyon sokszor jól jöhet egy olyan tárhely, ahova mindössze néhány kilobájtos képünket fel akarjuk tenni, mert megtartani nem feltétlenül akarjuk, de minden egyes ismerősünknek csatolmányként elküldeni macerás lehet. Ilyenkor jön a jó öreg Google, és ha az általunk most összeszedett oldalak egyike sem nyeri el tetszésünket, a "Free Image Hosting" szavakat bepötyögve újabb temérdek lehetőség tárul elétek. Mi azokat ragadtuk ki, melyek köztudottan a legismertebbek, és egyben legmegbízhatóbbak.
Kezdjük a sort a www.imagevenue.com oldalával. Egyszerű külalak, semmi cicoma, csak azt tudja, amit kell. Egyszerre 10 képet tölthetünk fel, ezeket szoftveresen át is méretezi az oldal, ha éppen úgy kívánjuk. JPG, és JPEG fájlokat tölthetünk fel maximum 1,5 megabájt méretben darabonként – a tárhely korlátlan, és az egész szolgáltatás használatához még csak regisztrálni sem kell. Jóval elegánsabban nyújtja gyakorlatilag ugyanezen szolgáltatásokat a hazai www.kepfeltoltes.hu. Jópofa, hogy itt a publikus (feltöltők által engedélyezett) képek között kutakodhatunk, bár a kategorizálatlan felsorolás viszonylag hamar idegesítővé válik. Nagy kedvencünk, a www.imageshack.us, melyet szintén ingyen használhatunk, de egy egyszerű regisztráció után már nyomon követhetjük saját képeinket, törölhetjük őket, vagy vissza is hozhatjuk őket a semmiből. Ez már nem csak JPEG, hanem GIF, TIFF, PNG, és BMP állományokat is elvisel, ezekből pedig akár külön vetítést is kreálhatunk a neten. A www.photobucket.com oldala már komolyabb dolgokat ad. Igaz, hogy az ingyenes regisztráció nélkül nem enged semmit, utána azonban külön kis flashes galériákat generálhatunk vele. Ötletes, használata egyszerű, és könnyedén megoszthatjuk bárkivel.

Nem csak profi fotósoknak...
A fotókkal komolyan foglalkozóknak bizonyára nem ismeretlen a hazai www.sxc.hu oldala. Egy olyan, immáron közel 200 ezer fotót tároló helyről van szó, mely sokkal jobb minőségű képeket nyújt számunkra. Úgy működik, hogy az általad feltöltött képet egy moderátorokból álló csapat egyenként engedélyezi, ha valamiért nem felel meg az elvárásoknak, természetesen indoklás mellett utasítják vissza. Miért jó ez? Leginkább azért, mert így biztosra mehetünk, hogy itt nincsenek szemcsés, zajos, rossz megvilágítású – röviden „nem profi” fotók. Tény, hogy amatőrök is küldenek be egy csomót (jómagam is alkottam, ha van kedvetek lessétek meg a galériámat: www.sxc.hu/profile/ZeroCoolGS), de a moderátorok, nagyon helyesen tényleg csak a jobbakat engedik át. A legjobb az egészben, hogy az itt tárolt fotók körülbelül 98 százaléka kellően nagy felbontású, így ezeket bármikor használhatjuk grafikai munkálatokhoz, weblapokhoz, bármihez. Pontosabban meg kell szemlélni, hogy az általunk kiválasztott kép alkotója milyen elvárásokat írt le. Jómagam mindenkinek szabad felhasználásra ajánlom a fotóimat, viszont vannak akik megkövetelik, hogy a nevük jelenjen meg a felhasznált anyag körül (mondjuk egy weboldal esetén, hogy ezt és ezt a fotót XY készítette). Az ilyen, és ehhez hasonló fotós/galériás oldalakat a Google-ben a "Stock Photo" keresőszavakkal kutathatjuk. Meg kell valljam, hogy órákig el lehet lenni ezek böngészésével, és ha módosítani nem is akarjuk az alkotásokat, néha igen jó háttérképekre bukkanhatunk.

A cikket eredeti formjban minden extrjval megtallhatod a GameStar magazin 2006/04-es szmban!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)