Hirdetés

A next-gen konzolok felnőtteknek valók

|

Egy friss felmérés szerint az új generációban jelentősen csökken azon játékok száma, amik Mature alatti besorolást kapnak. Lehet, hogy kevesebb vérpistike kap majd konzolt?

Hirdetés

Érdekes változáson megy keresztül a játékvilág. Míg a közvélemény szerint a játékok inkább a fiataloknak szólnak, valójában lényegesen több Mature besorolású, azaz felnőtteknek való játék jelenik meg az új generációban.

Az EEDAR által végzett felmérés szerint elsősorban azért van egyre kevesebb Everyone és Everyone 10+ besorolású játék, mert a fejlesztők rájöttek, hogy a Mature játékokat jobban tudják monetizálni. „[A fejlesztők] megduplázták a megjelenő Mature játékok számát.” - mondta Geoffrey Zatkin, az EEDAR elnöke. „Általában nem látni ilyen radikális váltást. Ha ránézünk a korhatár-besorolásra, látni, hogy újragondolták a célcsoportjuk behatárolását. Drámaian elfordultak a 10 éven aluli közösségtől. Egy idősebb közösséget céloznak meg ezúttal.”

Az konzolok megjelenését követő három hónapban a PS3 esetében 8 százalék volt a felnőtteknek való játékok száma, míg a PS4-es katalógus 17 százalékát teszik ki ezek. Xbox One-on ez 21 százalék, a Wii U pedig mostanság kezdi elérni a 10-et.

Bár tudjuk, hogy a Mature kategóriába sorolt játékokkal ugyanúgy játszanak olyanok is, akik még az általános iskolát sem végezték el, szerintetek ennek hatására csökkenhet a vérpistikék száma? A szülők vajon jobban figyelembe veszik, hogy milyen betű (vagy Európa esetében szám) szerepel a játékok dobozán? Érdemes egyébként azt is megjegyezni, hogy már nem szimpla játékkonzolokról beszélünk, hanem multimédiás eszközökről, és a szolgáltatásokat (mint a Netflix, az Xbox Music vagy a blu-ray lejátszás) inkább a felnőttek használják.

Címkék: #next-gen
Platformok: Nintendo Wii U PlayStation 4 Xbox One
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)