Hirdetés

Nexus 2 - Főnixként támad fel poraiból!

|

A budapesti Most Wanted Entertainment bejelentette a Nexus: The Jupiter Incident folytatását.

Hirdetés

A Joint Task Force című taktikai RTS-t jegyző Most Wanted Entertainment a Majesty franchise-ra épülő Defenders of Ardania mellett egy lényegesen nagyobb volumenű projekten is dolgozik, amit mindeddig hét lakat alatt őrzött.



A jobb sorsra érdemes Mithistől örökölt Nexus: The Jupider Incident (még teljes játékunk is volt néhány éve) utódjának fejlesztésébe finanszírozóként a GamesPlant is beszáll. Mike Horneman, a stúdió tulajdonosa szerint a Nexus 2 sokat jelent számukra, hiszen a munkatársak egy részének az első rész volt az első projekt az életében. A 2004-ben megjelent Jupiter Incident komoly kritikai sikernek bizonyult, de sajnos az eladások alulmúlták a várakozásokat, ezért az akkori kiadó, a holland HD Interactive hallani sem akart a folytatásról. Pedig a fiúk már elkészültek a második részhez szánt motorral, ami még ma oly sok év távlatából is meggyőző.



A Gamesplant-féle finanszírozás azt jelenti, hogy a rajongók anyagi támogatására is számítanak, hiszen önerőből képtelenek lennének a szükséges pénzt előteremteni. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a felajánlás nagyságának függvényében alakul a majdani kedvezmény, vagy extra juttatás (digitális előrendelői extrák, különleges dobozos kiadás, nevünk feltüntetése a játékban, egészen a profitból való részesedésig), ami a játék megjelenését követően válik esedékessé. Ha bejön a Most Wanted számítása, akkor a Nexus 2 lesz a legjelentősebb projekt, ami valaha is a Gamesplant segítségével kelt életre.



A támogatás részleteiről bővebben itt olvashattok (http://www.games-plant.com/nexus2/)

A Most Wanted mintegy 400 ezer eurót szeretne ily módon összegyűjteni, s akkor reális esélye lesz annak, hogy 2012 második felében megjelenjen a Nexus 2 PC-re.



A hat fejezetesre tervezett kampány 25 évvel az entitás legyőzése után játszódik, az űrkapu lezárult, az emberiség felszabadult. A rövid rabszolgaság azonban rajtahagyta bélyegét fajunkon, ugyanis egyre több olyan ember születik, akik pusztán elméjük erejével uralmuk alá hajthatják a teret, az időt és az anyagot. Amint felnőnek ezek a tehetséges gyermekek, ismét idegen erők támadják meg az emberi kolóniákat, látványosan azokra a pontokra fókuszálva, ahol pszionikusok élnek.



 - Aki egy picit is használja azt a zselés gazdagon erezett és barázdált szervet a koponyaüregében, bizonyára kitalálhatta, hogy a pszionikus erők a játékmenetre is hatással lesznek. Marcust, a főhőst négy pszionikus kíséri zászlóshajóján, akik mindannyian egyedi hatásokat előidézve vehetnek részt a harcban.
 - A régi ellenségek mellett új arcok is felbukkannak, a Sibling (Testvér) követői istenük parancsára törnek az emberiség vesztére, miközben ők maguk megtévesztésig hasonlítanak ránk. A másik új frakció a régi Creator (Alkotó) faj, akiknek céljai kiismerhetetlenek.
 - Természetesen új egységek is lesznek, hiszen minden faj fejlesztett ki új technológiákat az elmúlt negyed század alatt.
 - Az űrhajókat ezentúl nem csak különféle fegyverekkel láthatjuk el bevetés előtt, hanem egyenesen modulokból építhetjük fel. A gigantikus űrállomásokat például csak modulról modulra haladva tudjuk elpusztítani.
 - Mindezen felül továbbfejlesztett grafikus motorra, konfigurálható vadászokra, bombázókra és átszálló egységekre, valamint újrakevert zenére számíthatunk két új zeneszámmal egyetemben.

 

 

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)