Hirdetés

Nézetei miatt távozik a Hogwarts Legacy vezető dizájnere

|

Troy Leavitt egyúttal az Avalanche Software-t is otthagyja, miután kisebb botrány kerekedett a YouTube-csatornája körül.

Hirdetés

Nemrég számoltunk be arról, hogy a várhatóan jövőre érkező Hogwarts Legacy készítői miként igyekeznek távol tartani a projekttől a J. K. Rowlingot ért transzfób vádakat. A jelek szerint azonban nem a transznemű karakterek szerepeltetése az egyetlen óvatos lépés a fejlesztők részéről, ma ugyanis a játék botrányba keveredett vezető dizájnere, Troy Leavitt is bejelentette távozását.

Leavitt alatt másfél hete vált forróvá a talaj, amikor egy brit újságíró felhívta rá a figyelmet, hogy a 25 éve játékfejlesztőként dolgozó iparági veterán 2018-ig aktívan működtetett egy olyan YouTube-csatornát, ami kritizálta az SJW-jelenséget és MeToo-kampányt, továbbá támogatóan lépett fel a GamerGate-mozgalom mellett. A GamerGate-ügy még 2014-ben pattant ki két játékfejlesztő szerelmi konfliktusa kapcsán, rövidesen hatalmas botránnyá dagadt, s végül több női fejlesztőt és szakírót is komoly fenyegetések értek.

Hirdetés

Leavitt azonban eddig sem titkolta munkásságát, hiszen nem titkosította a csatornát, pusztán a frissítésével állt le. A botránnyal összefüggésben előkerült egy 3 évvel ezelőtti anyag is, melyben a fejlesztő arról beszél, hogy a Hogwarts Legacy-t kiadó Warnernél tudnak a videóiról, de nem csinálnak belőlük problémát.   

Azóta viszont változhatott a helyzet, mert pénteken Leavitt már arról posztolt a Twitteren, hogy saját elhatározásból otthagyja az Avalanche Software-t, ám egyúttal leszögezte, hogy a játékról, a fejlesztőkről és a kiadóról "csakis jót tud mondani". A távozó dizájner nem osztotta meg a döntés okát, de azt ígéri, hogy hamarosan YouTube-videóban mesél a történtekről.

Egy másik posztban Leavitt azt írja, hogy egyébként teljesen biztosnak érezte az állását, de mégis a kilépés mellett döntött, ennek hátterét a későbbi videóban tárja majd fel. Bejegyzésében a szakember mindenkit megnyugtat, hogy egyébként kiválóan érzi magát, és nagyon elégedett a kiadóval, valamint az Avalanche Sofware-rel ápolt kapcsolatával.  

A sztori részleteire, vagy legalábbis arra, hogy Leavitt miként látja a történteket tehát még várnunk kell a belengetett videó feltöltéséig.

 

 

 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár