Hirdetés

NHL 19 teszt - szabadtéri hoki

|

A jelenleg egyeduralkodó jégkorongszimulátor-sorozat legújabb részében már a kültéri pályákon is kergethetjük a korongot.

Hirdetés

Kezdtem úgy érezni, hogy az EA Sports berkein belül az NHL széria fekete bárány, a legkevésbé kedvelt gyermek, akivel éppen csak annyit törődik apa és anya, hogy ne csöngessenek reggel a gyámügyisek. Továbbra is hiába várjuk, hogy végre ennél a sorozatnál is átváltsanak a Frostbite motorra, amely a FIFA és Madden NFL játékokban már éppen eleget bizonyított, valamint az ugyancsak remekül teljesítő sztorimódot sem ültették át a jéghokis címekbe. Szerencsére azért ebben az évben még így sem lehet nyomós okunk panaszra, egyedül a széria nagy veteránjai érezhetik úgy, hogy komolyabb újdonságokra lenne szükség.

Hirdetés

Győztes csapaton ne változtass

Az EA Vancouver pontosan tudta, hogy ami eddig is remekül működött az NHL sorozatban, azt felesleges piszkálgatni, maximum apróbb finomhangolásokkal lehet még jobban simogatni a rajongók lelkét. Ilyenek például az Hockey Ultimate Team (HUT)-módba bekerült legendás játékosok. A csomagokból kibontható virtuális kártyalapok között immár a régi idők legnagyobb hokisai is megtalálhatók: Wayne Gretzky mellett akár az '50-es évek csillagait is bepakolhatjuk a saját csapatunkba - a régi korok játékosai ráadásul autentikus felszereléssel, faütővel vagy akár sisak nélkül lépnek a jégre. A különféle célok és mérföldkövek teljesítésével szert tehetünk egy rakás játékbéli érmére és legendás kártyára, a kihívások teljesítésével pedig megszerezhetünk egy csomó, az aukciós házban és a csomagokat kínáló boltban elverhető érmét. Hamar szembesül az ember azzal, hogy bizony idén is garantáltan egy igazi szabadidő-temető lesz a HUT-mód.

Fontos észben tartani, hogy némileg megvariálták a vásárolható kártyacsomagok tartalmát: mostantól fogva nem kizárólag azonos színű kártyákat kapunk; ha egy aranycsomagra fizetünk be, ugyanúgy megtalálhatóak lesznek a lapok között ezüst és bronz típusúak is. Ez a gyengébb pakkokra is igaz, tehát ezüst- és bronzcsomagból is kibontható aranylap, csak ennek az esélye kis túlzással egy lottó ötöséhez közelít.

Ugyancsak finomodott az irányítás és maguk az animációk is. Utóbbi a Real Player Motion technológiának köszönhető, amelyet az idei összes EA Sports címbe átemeltek. Tényleg ideje lenne már, hogy a grafikus motor kapcsán is megszülessen ez a döntés. Én személy szerint a Hybrid irányítást kedvelem, egyszerűen nem áll rá a kezem a Skill Stick rendszerre, de ezzel is tökéletesen tudom uralni az aktuális játékhelyzetet, és már-már valódi tévéközvetítéseket idéző mozdulatsorokra tudom rábírni játékosaimat. Ez pedig azért elég komoly fegyvertény ahhoz képest, hogyan festettek az animációk pár éve az akkori NHL-ekben. A közönség együtt él a meccs történéseivel, a fontos pillanatoknál azonnal felpattannak, és tombolni kezdenek. A kommentátorpárossal még most sem vagyok kibékülve, de ez tényleg egyéni ízlés kérdése.

Hárman párban

A tavaly debütált Threes játékmód még mindig zseniális. Ebben ugyebár három a három elleni pörgős meccseket tolhatunk le, ahol egy gól akár három pontot is érhet, sőt az ellenféltől is lophatunk olykor pontokat. Itt sosem lehet biztos a dolgában az ember, mivel győzelemhez közeli helyzeteket is el lehet bukni úgy, hogy egy bekapott gól a mi addig elért találataink számát is lecsökkenti. Az egész móka úgy lesz teljes, hogy a híres játékosok mellé az NHL-csapatok maskarás kabalái is beugranak játszani. A Be a Pro-, a Franchise- és a hasonló módok szintén megmaradtak, de még mindig hiába várunk egy tisztességes sztorimódot, olyat, mint amit a FIFA-játékosok már évek óta élveznek. A Franchise-módon ráadásul sikerült egy picit finomítani: mostantól különösen nagy figyelmet kell szentelnünk a játékosmegfigyelőknek, mivel ha nem járunk kellően utána egy ifjú tehetségnek, akkor nem fogjuk megismerni a fiatal hokis képességeit, szóval simán lehet, hogy befürdünk egy igazolással, és pocsék mutatókkal bíró suhanc kerül a gárdához.

A rendes, sztoriközpontú karriermód helyett be kell érnünk most is a Be a Pro-móddal, ami azért már kezd valóban kevésnek tűnni. Ideig-óráig elvan az ember azzal, hogy csak pörgeti egymás után a meccseket, és növeli játékosának mutatóit, de azért sokkal szórakoztatóbb lenne mindez, ha kapnánk egy Alex Hunterhez hasonló központi figurát, köré húznának fel egy történetet.

Irány a friss levegő!

Az NHL 19 nagy dobása a World of Chel névre keresztelt szekció lett, amely több játékmódot foglal magában. Elindítása után gyorsan kreálnunk kell egy saját játékost, után pedig megindulhat a babázás, mivel folyamatosan nyitogatni fogunk sporttáskákat, a loot boxok legújabb inkarnációját. Ezekből menő ruhákat szerezhetünk, színpompás göncöket aggathatunk emberünkre, hogy aztán a mi legyünk tó jegén a leglazább hokisok. Temérdek sapka, nadrág, kabát, pulcsi és NHL-csapatok logóival ellátott sporteszköz közül válogathat az, aki elég ilyen tatyót nyitott ki.

A World of Chel kilép a stadionokból, és külső helyszíneken mutatja meg a hoki eszenciáját - teszi ezt közel tökéletes módon. A szabadtéri szekció a korábban említett Threes-mód mellett online 3v3 vagy 6v6 meccseket kínál, a Pro AM-módban pedig NHL-sztárok ellen is próbára tehetjük magunkat - kizárólag saját karakterünk felett van uralmunk, de így is fergeteges dolog együtt korizni a leghíresebb játékosokkal, sőt itt talán még jobban is élveztem azt, amikor pontos gólpasszokat adtam, mint amikor én repítettem a korongot a hálóba.

A legnagyobb durranás viszont a Ones, vagyis az 1v1v1 felállás, amikor hárman próbálnak meg egy elkerített, fél hokipályán minél több gólt szerezni - a kapust közben az MI irányítja. Hatalmas baklövés azonban, hogy a Ones csak és kizárólag két online ellenféllel próbálható ki, pedig ez tényleg olyan játékforma, amit kanapécoopra találtak ki. Csak remélni tudjuk, hogy ezt az illetékesek is észreveszik, és jövőre már nem korlátozzák netes versengésre ezt játékmódot.

Jövőre ugyanitt

Végre nem csak alibiszinten foglalkozott az EA az új NHL-lel, remek ötlet volt hátrahagyni a zsúfolásig megtelt arénákat, és kimenni oda, ahol az amerikai és kanadai fiatalok tényleg megtanulnak jégkorongozni. Még engem is elkapott a befagyott tavak hangulata és a pálya körül szurkoló, egyre nagyobb tömeg biztatása. Azért annak, aki hasonlót nem a Naplás-tónál élt át, hanem Észak-Amerikában, ez biztosan sokkal többet jelenthet. A hazai szívnek viszont nagyon kedves az a tény (emiatt nem szerettem volna szó nélkül hagyni), hogy a játékban ebben az évben is helyet kapott az osztrák Erste Bank Eishockey Liga (EBEL), és így a Fehérvár AV19, Székesfehérvár első számú csapata is.

Ilyen és ehhez hasonló ötletek vehetik rá a vásárlókat arra, hogy évről évre beruházzanak egy sportjátéksorozat legújabb darabjára. Nem lehet viszont ezekből az apróbb, de tényleg ügyes húzásokból sem megélni. Ha például jövőre sem kapunk végre egy teljes értékű sztorimódot, akkor a rajongók szerintem már tényleg joggal fogják kiélezett ütőkkel megtámadni az EA Vancouver székházát Kanadában. Szép városnak tűnik Burnaby, ahol a csapat tanyázik, szóval ezt inkább nem kellene megvárni.

NHL 19
Sapka, sál, aztán irány a tó jege!
Ami tetszett
  • Kültéri helyszínek
  • Szórakoztató extra játékmódok
  • Közel tökéletes irányíthatóság
  • Legendás játékosok a HUT-módban
Ami nem tetszett
  • A Ones-mód csak online játszható
  • Nagyon érik már a Frostbite-ra váltás
  • Hiába várjuk a sztorimódot
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)