Hirdetés

Nier: Automata - nem valószínű, hogy pontos a kiszivárgott PC-s megjelenés

|

A Square Enix eddig is elég hektikusan kommunikált a Nier: Automata PC-s megjelenési dátumát illetően, így elég valószínű, hogy a legutóbbi trailer kiadásánál is hibáztak.

Hirdetés

Mivel a Nier: Automata konzolokon PS4-es exkluzívként jelenik meg, a Square Enix a lehető legritkábban említi meg a PC-s verzió létezését, ahogy a demó sem jelent még meg számítógépekre. Ezért is volt meglepő a nemrég kiadott trailer végén felbukkanó Steam-logó, ami nem valószínű, hogy ténylegesen elárulta a rajt dátumát.

A kiadó ugyanis sietve eltávolította a hivatalos trailerek végéről a PC-s áruházra utaló jeleket, az amerikai és a brit csatornájukra pedig eleve enélkül kerültek fel a kedvcsinálók, a két dátum pedig mást jelölt ezeken a csatornákon. A három napos eltérés, amit a Nier: Automata két platformon való megjelenése közötti időtartamnak véltünk, valójában az amerikai és az európai rajt közötti eltérést jelölik. A decemberi, San Franciscói PlayStation Experience-en leleplezett 7-ei megjelenés után nem sokkal a 10-ei dátummal megjelent egy, az európai korhatári besorolással ellátott rövid videó is a játék Twitter-fiókján.

A Square Enix pedig akkor sem állt a helyzet magaslatán a kommunikáció terén, ugyanis a PC Gamernek először megerősítették, hogy a PS4-es és a PC-s változat egyszerre rajtol, majd később elárulták, hogy a szóvivőjüket félreinformálták és a 2017-es éven belül még nem jelöltek meg pontos megjelenési dátumot. A kiadó ráadásul nem az első konzolexkluzív címe kapcsán tájékoztatja elég bénán a rajongókat, hiszen a Rise of the Tomb Raider időleges Xbox One-os exkluzivitását illetően is csak a sokadik nyilatkozatuk után láttunk tisztán.

A Nier: Automata esetében viszont továbbra sem tudjuk, hogy csupán hibázott-e a kiadó a trailer összeállításakor és véletlenül tették rá a Steam logóját (ez a valószínűbb változat), vagy csupán a Sonyval kötött megállapodásuk miatt nem árulhatják el, hogy csupán három nappal később érkezik a PC-s verzió.

Van akkora időbeli csúszás, ami miatt inkább PS4-en játszanátok a Platinum új játékával?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)