Hirdetés

Night Watch Racing - Teszt

|

A fény és a sötétség őrzőinek autós harca folytatódik Moszkva utcáin, a legelborultabb járgányokkal.

Hirdetés

Azon gondolkoztam, hogy vajon mit követhettem el mazur ellen, amiért eme nagyszerű - de valljuk be, inkább csak alsó-közép kategóriás - autós borzadványt rám osztotta? Aztán felsejlett bennem, mintha pár hete elcsentem volna tőle egy szál burgonyahasábkát a közeli Mekiben. Akkor azt hittem, nem figyel, de tévedtem. Professzionális újságíróként természetesen megpróbáltam komolyan venni a feladatot, és fél óránál tovább tolni a játékot. Bevallom töredelmesen, nem sikerült.

Autós-fantasy orosz módra

A Night Watch Racing az idehaza is vetített Éjszakai őrség című orosz fantasyfilm alapjaira építkezik, azaz a fény és a sötétség harcosai csapnak össze, csak hát itt ótóval, mi mással? Már eleve az, hogy egy autós játékot vegyítenek azzal a filmmel, amit sikerült rekordidő alatt a kukába hajítanom, rossz ómen. Az meg még rosszabb, hogy a fejlesztőcsapatnak Psycho Craft Studio a neve, és olyan nagy sikerű alkotásokkal járultak hozzá a vezetéskultúránk fejlődéséhez, mint például a nagynevű Drive 'n' Killel. A játékmenet lényegében a Carmageddont idézi. Vannak választható karaktereink a fény és a sötétség oldalán, akikhez egy-egy egyedi járgány (taxi, busz, bmw) tartozik, a célunk pedig a verseny alatt likvidálni az ellenfeleket, és rojtosra zúzni a kasztnijukat. Ehhez persze nem elég csak index nélkül sávot váltani, és fittyet hányni a KRESZ-re, be kell vetni karakterünk speciális képességét is. Előránthatunk a zsebünkből minihurrikánt, vagy kilőhetünk akár energiagömböt is. Jó, mi? Az őrzők életét persze tovább bonyolítja, hogy a pályákon felvehető powerupok mellett vannak negatív tulajdonságokkal felruházó ajándékcsomagok is. Ezekbe belefutva vagy a másikat belelökve kétszeres sebzést, lassúságot és fogszuvasodást is okozhatunk.

Rossz játék nincs, csak kevés vodka

A kezdeti minimális lelkesedés az első pálya után alábbhagy az emberben, amikor is szembesül azzal, hogy a realitásnak a legparányibb szikráját sem lehet felfedezni a játékban. Oké, arcade cuccról van szó, no de hogy egy iskolabusz három másodperc alatt éri el a 140-et, az szerintem elárul mindent az irányíthatóságról is. Meg az sem tetszett, hogy itt is láthatatlan falakba csapódunk, amit még egy zavaró effekt is kísér. Az ellenfelek valószínűleg vásárolták a jogosítványukat, mert folyvást nekimennek minden szembe jövő Ladának. Sebaj, legalább velük nem kell sokat harcolni, elég csak a gyenge irányítással és a még gyengébb fizikával megküzdeni. A játék grafikája kis jóindulattal sem nevezhető elfogadhatónak, valószínűleg a kedves orosz fejlesztők maguk is hörpintettek néha nemzeti italukból, mikor a kocka autókat és a kocka épületeket tervezték. De legalább vannak fák. Az viszont dicséretes, hogy az autónk megpróbál törni néha, persze nem szénné, csak úgy módjával. Azt hiszem, életem egyik legfeledhetetlenebb autós játékához volt szerencsém, kemény 20 percig. Végszónak csak annyit, bocsi mazur a krumpliért, így utólag belátom, óriási hibát követtem el...

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)