Hirdetés

Az egész világon hiány van a mini NES-ből

|

A Nintendo megint csúnyán alábecsülte a termékével kapcsolatos keresletet, így a retró konzolra vágyó játékosok nagy része hoppon maradt.

Hirdetés

Évek óta beszédtéma, hogy a Nintendo szekere közel sem megy úgy, mint a cég legsikeresebb időszakában, ezért is különösen fájó azt látni, hogy a cég gyakorlatilag saját maga szabotálja a sikeresebb termékeit is. Az amiibo-figurákhoz hasonlóan ugyanis a NES Classicból is botrányosan keveset gyártottak.

Annak ellenére, hogy egy nem túl bonyolult gépről van szó, látszólag az egész világon nem kaptak annyi készüléket a kiskereskedők, mint ahányan megvennék a harminc klasszikus játékot futtató gépet. Amerikai beszámolók szerint több üzlet ügyfélszolgálatán már azzal veszik fel a telefont, hogy kifogytak a kicsinyített Nintendo Entertainment Systemből, sok helyen pedig több tucat ember áll sorban a boltok előtt annak ellenére, hogy tudják, nem jut már nekik a gépből.

"A Nintendo Entertainment System: NES Classic Edition konzol egy nagyon keresett termék és keményen dolgozunk, hogy lépést tudjunk tartani a vásárlói igényekkel. A további konzolok folyamatosan készülnek az ünnepi vásárlási időszak alatt és az új év során is. Kérjük vegyék fel a kapcsolatot a helyi kiskereskedésekkel a termék elérhetőségét illetően"

- szól az amerikai Nintendo hivatalos közleménye. Ez persze sokat nem segít, mikor már a megjelenés délelőttjén elfogytak a konzolok, miközben rengeteg előrendelőt sem sikerült kiszolgálni az első szállítmányból. Ráadásul sok ritkaság korábbi megjelenéséhez hasonlóan a különböző online viszonteladó site-okon az eredeti összeg többszöröséért cserélnek gazdát a NES Classic konzolok, tovább húzva a gép nélkül maradt vásárlók idegeit.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)