Hirdetés

Pokémon játék is érkezik a Nintendo NX-re

|

Úgy tűnik, a Nintendo minden puskaporát ellövi, hogy a Nintendo NX esetében ne ismétlődhessen meg a Wii U katasztrofális rajtja.

Hirdetés

A Nintendo számára érthető módon kiemelkedően fontos, hogy a még mindig csak NX néven ismert, hivatalosan még le nem leplezett konzol sikeres legyen. Így nem csak külső kiadókat igyekeznek a platformra csábítani, hanem ők maguk is minél több nagy sorozatot akarnak a konzolra hozni.

Azt viszont nem feltétlenül vártuk volna, hogy az eddig (a spinoffokat nem számítva) kizárólag a kézikonzoljaikon futó Pokémon széria is egy otthoni konzolra költözik. Bár amióta sejteni lehet, hogy az NX valószínűleg inkább a két formátum között áll majd, annyira talán nem nagy meglepetés, hogy igaznak bizonyult az NX-es Pokémon-játékok körüli pletyka. Mindezt a Pokémon Company elnök-vezérigazgatója, Ishihara Tsunekazu erősítette meg a Wall Street Journalnek adott interjújában.

"Az NX megváltoztatja az arról alkotott elképzeléseinket, hogy mi is egy otthoni konzol és mi az a kézikonzol. Fogunk játékokat készíteni az NX-re" - mondta Ishihara.

Korábbi beszámolók egyébként arról is szólnak, hogy az NX-re érkező játékokat nem külső stúdió, hanem a fő sorozatot készítő Game Freak jegyzi majd. Így akár az sem kizárt, hogy a The Legend of Zelda: Breath of the Wildhoz hasonlóan a Pokémon Sun és Moon is két Nintendo-konzolra is megjelenik. De mivel ezek a játékok novemberben kijönnek 3DS-re, itt szinkronban lévő rajtról nem lehet szó, ahogy talán a 3DS-es grafikai szint kicsit kevésnek is bizonyulna az új masinán.

Ti milyen Pokémon-játékot látnátok szívesen az NX-en?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)