Hirdetés

A Nintendo főnöke szerint bőven lesz elég a SNES Classic-ból

|

Attól függetlenül, hogy az előrendelések körül hatalmas kavalkád van, a megjelenéskor nem lesz gond a konzol mennyiségével.

Hirdetés

A NES Classic megjelenése utáni napokban már az eBay-en kívül sehol nem lehetett találni a gépből. A Nintendo of America elnöke, Reggie Fils-Aime kihangsúlyozta Financial Timesnak adott interjújában, hogy az embereknek nem kellene nevetségesen nagy összegeket fizetniük a kütyüért. A SNES esetében erre remélhetőleg nem is lesz szükség.

És mégis, az előrendelési lehetőségek nem erről tanúskodnak. A SNES bejelentés után órákkal már nem lehetett több előrendelést leadni rengeteg üzletben. Persze ennek az is az oka, hogy a NES korlátozott száma miatt az üzletekben rendre hisztéria tört ki, és ezúttal óvatosak akarnak lenni a boltok. Ettől függetlenül ez nem nagyon jó jel. 

Reggie mindezek ellenére kihangsúlyozta, hogy ezúttal drasztikusan nagyobb számban gyártják a konzolt. A NES alacsony darabszámával sem az volt a céljuk, hogy mesterséges ritkaságot idézzenek elő, mindössze más gyártók korábbi próbálkozásai után nem bíztak eléggé a termékben. Most nincs ilyen gond, most sokkal többet gyártanak. Reggie azért ismételgette ezt, hogy az emberek ne azonnal a piacterek felé forduljanak, és ne fizessenek nevetségesen súlyos összegeket egy 80 dolláros retro konzolért.

A SNES Classic szeptember 29-én jelenik meg hivatalosan 21 játékkal, köztük a soha meg nem jelent Star Fox 2-vel. Ti beszerzitek majd a gépet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)