Hirdetés

Nintendo Switch - ezek a játékok jönnek az első hetekben

|

Hamarosan bemutatkozik a Nintendo legújabb konzolja, a hordozható és a nappaliban a tévével is használható Switch, amelynek premierjére nem csak a Nintendo, de más kiadók is készülnek játékokkal. Összeszedtük, hogy miket tartalmaz a nyitófelhozatal.

Hirdetés

Az elmúlt hónapokban minden lehetséges módon igyekeztünk nektek bemutatni a Nintendo Switchet: egészen Frankfurtig utaztunk, hogy kezünkbe vehessük a masinát, tapasztalatainkról pedig részletesen beszámoltunk, sőt ki is próbáltuk az első játékokat, hogy kideríthessük, megéri-e beszerezni a konzolt a jelenlegi árcédulával

Ahogy megkapjuk a tesztpéldányt, beleássuk magunkat egyebek mellett az új Zeldába is, addig azonban nézzük, március folyamán mely játékok lesznek elérhetők a gépre:

1-2-Switch

A Nintendo saját fejlesztésű, mozgásérzékelős partyjátéka 28 jópofa minijáték gyűjteménye, amely olyan vicces tevékenységekkel hivatott feldobni a hangulatot, mint a széffeltörés, a tehénfejés, a varázsló- és táncpárbaj, a kockázás vagy épp a kajaverseny. Ezekben a játékosok gyorsaságukat, ügyességüket és kitartásukat mérhetik össze.

Just Dance 2017

Több mint 40 dalra rázhatjuk majd a rázni valót, többek között olyan előadóktól, mint a Queen, a Maroon 5, a OneRepublic, Will.i.am, Shakira és a The Weeknd. Persze ha előfizetünk a Just Dance Unlimitedre, akkor további 200 zeneszám pezsdítheti fel a vérünket.  Ugyanaz, ami már más platformokra megjelent, csak most Switchre is elérhető lesz.

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

A Switch legfőbb reménysége, amely olyan újításokkal dobja fel a már jól ismert Legend of Zelda játékmenetet, mint a szabadon bebarangolható, nyitott világ, a tárgykészítés vagy éppen a környezetet lehetőségeinek kihasználása. Főhősünkre, Linkre egy minden eddiginél nagyobb és sokrétűbb kaland vár. 

Skylanders: Imaginators

Tavaly folytatódott, idén viszont nem bővül új résszel az Activision figuragyűjtögetős-portálos kalandjátéka. Az Imaginators azért még a Switcheseknek is jár. Legfőbb újítása a karakterkészítő, amellyel a játékosok maguk alkothatják meg a saját Skylandereiket, beleértve a külsejüket és a képességeiket is. Kapunk úgynevezett Sensei Skylandereket is, akik segítenek a trenírozásban, de ezeken kívül is rengeteg izgalmas dologgal foglalhatják el magukat a széria rajongói. 

Super Bomberman R

3D-s körítéssel tehetjük ugyanazt, amit az eddigi Bomberman játékokban: vagyis robbantgathatunk falakat, meg darálhatjuk egymást. A Switch-exkluzív projektet sztori móddal, 50 pályával és kooperatív móddal bolondították meg. 

I Am Setsuna

A Tokyo RPG Factory varázslatos szerepjátéka minden elemében olyan legendás japán franchise-okat idéz meg, mint a Final Fantasy vagy a Chrono Tigger. Szabadon felfedezhetjük a több kisebb régióból álló fantáziavilágot és segíthetünk a hősöknek beteljesíteni a végzetüket, miközben elsajátítjuk az Active Time Battle harcrendszert is. 

Little Inferno

Egy egészen szürreális ügyességi játékkal jelentkeztek a World of Goo alkotói. A feladatunk az, hogy rávegyük a kisgyerekeket, hogy égessék el a plüssjátékaikat, ezzel megakadályozva, hogy a világ kihűljön és megfagyjanak a gyerkőcök. 

Human Resource Machine

A Little Inferno fejlesztőinek újabb ügyességi-logikai játéka megtanít arra, hogyan lehet egy irodában programozással teljesíteni a feletteseink által ránk sózott feladatokat. 

World of Goo

Egy eredetileg 2008-ban megjelent, fizikára alapuló logikai játék, amelyet megannyi platform után immáron Switchre is átportoltak, hogy agytekervényeinket megmozgatva minél több ragacsot juttassunk tovább a pályákon. Könnyen rá lehet csúszni. 

Snipperclips

Színes kis figurák kivágása és puzzle-feladatok megoldása vár ebben a kooperatív játékban, barátokkal vagy a családdal együttműködve, a fantáziánkat használva kell megtalálni a helyes megfejtést. 

Shovel Knight: Treasure Trove

A Shovel Knight alapjátékot és az eddig megjelent összes DLC-t tartalmazó csomag Treasure Trove alcímmel keresendő Switchre, az akció-platformer ráadásul új kampányokkal, kooperatív szórakozással és Body Swap móddal is bővült. 

Shovel Knight: Specter of Torment

A Shovel Knight legújabb kiegészítője ez, amely minden ízében igazi retro csemege, elvégre sikeresen idézi meg a legendás platformerek látványát, dallamait és nehézségét.

Fast RMX

A Shin'en futurisztikus versenyjátéka harminc pályával és tizenöt járművel várja azokat, akik szívesen pattannának be a jövő járműveinek volánja mögé. 

Voez

A Flyhigh Works japán ritmusjátéka egy anime stílusú sztorival keveredik. Eredetileg iOS-re és Androidra jelent meg, így az irányítását érintőképernyőre tervezték, azaz tévéképernyőn nem tudunk vele játszani, csakis a Switch hordozható módjában. 

Has-Been Heroes

Noha nem március 3-án jön a konzollal egyszerre, de márciusban számíthattok a Trine fejlesztőinek újdonságára is, amellyel nem távolodtak el a csapat-orientált játékmenettől, hiszen a Has-Been Heroes-ban ismételten három hős küzd; most épp azért, hogy fiatal hercegnőket kísérhessenek az iskolába, szavatolva a biztonságukat. Szórakoztató lesz, meglátjátok! 

A fentiek mellett az alábbi megjelenésekre számíthatnak még a leendő Switch-tulajok az év folyamán: 

Titeket melyik érdekel a leginkább a listáról? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)