Hirdetés

Nintendo - hatalmasat bukott a Wii U, leváltották az amerikai CEO-t

|

Ahogy az várható volt, a Nintendo konzoljai nem fogytak olyan mennyiségben, ami a vállalat számára kielégítő lett volna.

Hirdetés

A Nintendo sajnos fáziskésében van. Ha a Wii U-t a jelenlegi generációs konzolokkal egy időben, 5-6 évvel ezelőtt adják ki, garantált lett volna a siker. De nem így történt, változtak az igények, változtak a hagyományok, és a Wii U sokak szerint nem éri meg a pénzét.

Ebben van némi ráció, de az olyan játékok, mint a LEGO City: Undercover még megmenthetik a céget. Kérdés viszont, hogy amíg a fejlesztők elhatározzák magukat és Wii U-n is maradandót alkotnak, addig hogyan fogja túlélni a japán cég. Az elmúlt pénzügyi évben ugyanis a kitűzött 14 milliárd yenes nyereség helyett ennek mindössze felét, 7 milliárdot sikerült bezsebelniük, ami ugyan még mindig jobb a tavalyi 43,2 milliárdos veszteségnél, de akkor sem elegendő. Az elmúlt három hónapban világszerte mindössze 390000 darab Wii U talált gazdára, ami nagyon kevés, tekintve hogy a kifutó Xbox 360-ból pusztán március folyamán ennél is többet adtak el.

 

A terv szerint 4 millió Wii U-t kellett volna eladniuk a pénzügyi év végére, de csupán 3,45 milliót sikerült, ami, ha a tendencia megmarad, szintén nem segíti elő a 2014-es pénzügyi évre tervezett 9 milliós eladást. Érdekes, hogy a legbefogadóbb piac az észak-amerikai volt: ott 236 milliárd yen bevételük lett, míg a japán piacon "csupán" közel 209 milliárd yent termelődött.

Bár csak közvetetten de az alacsony eladások miatt a vezetőségben is változások léptek életbe. Igaz, hogy a Nintendo America vezérigazgatója, Tatsumi Kimishima előléptetésben részesült, de a "general manager of Corporate Analysis and Administration" és a "general manager of the General Affairs Division" pozíciókat egyszerre kell betöltenie. Hasonló cipőben jár a jelenleg a japán divíziót igazgató Satoru Iwata is, akit Kimishima helyére neveztek ki, viszont így egyszerre kell menedzselnie a Nintendo Japan és Nintendo America irodáit. Hogy ez fellendülést hoz-e, vagy még mélyebbre taszítja a céget, azt korai lenne megmondani, de ha nem jönnek húzócímek az "igazi konzolnak" tartott Wii U-ra, csúnya véget érhet napjaink egyik legnagyobb kiadójának története.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)