Hirdetés

Nioh 2 - új trailert és jó pár infót kaptunk a TGS 2019-en

|

A helyszínen ugyan már ki is lehet próbálni a Team Ninja új játékát, azért nekünk is jutott néhány pazar képsor.

Hirdetés

A Nioh még a Sekiro előtt ötvözte a Japán mondavilágot és a Souls-like játékokra jellemző, kihívásokkal teli játékmenetet. Nemrég lezárult második rész zárt alfa-tesztje, a fejlesztők pedig elmondásuk szerint nagyon odafigyeltek a visszajelzésekre; megpróbálják tökélyre csiszolni az első rész játékmenetét, közben pedig  egy még hangulatosabb világot tárnak elénk.

Hirdetés

Az idei Tokyo Game Show keretében a részvevők már ki is próbálhatják a Team Ninja játékát, ami a kiadott előzetes alapján elképesztően hangulatos lesz, ez pedig nem kis mértékben a változatos ellenfeleknek köszönhető. Az alkotók elmondása szerint a Japán mitikus lények, azaz a Yokai-k közül nem azokat válogatták ki, amik a legismertebbek, hanem megnézték azok jellemzőit, viselkedését, képességeit, és amelyik beleillet a játékba, azt utána lemodellezték. Ha megnézitek a trailert, akkor valóban elképesztően egyedi és változatos ellenfelekkel lesz majd dolgunk:

Tom Lee, a Team Ninja igazgatója elmondta, hogy a megjelenésig még rengeteget dolgoznak azon, hogy a különleges mozdulatok, illetve a Yokaik mozdulatsorai tökéletesen működjenek, mindemellett egy olyan látványvilágot is elénk tudjanak varázsolni, amiben keveredik cseresznyefa virágzás gyönyörűsége és az alvilág romlottsága. Ha minden jól  megy, akkor a Nioh 2-t jövő év elején már játszhatjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)