Hirdetés

Nokia Music Player teszt

|

Sokan vannak, akik egy kicsi, könnyű, fiatalos mégis nagytudású MP3 lejátszóról álmodoznak. A Nokia ezeknek az embereknek szánja a HDR-1 kódnevű MP3-as lejátszóját, amellyel akár rádiózhatunk is, sőt olykor még headsetként is használhatjuk..

Hirdetés

MP3...mi a szösz?!


A ma kapható MP3-as lejátszók között viszonylag széles a választék, viszont eddig egyik gyártó sem gondolt arra, hogy összekösse a kellemeset a hasznossal. Persze mint mindenhol, itt is a kivétel erősíti a szabályt, mivel Nokiáék ezt nem így gondolták és megalkották a HDR-1-es MP3 lejátszót. Ilyenkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mi annyira különleges egy MP3 lejátszóban? Nos, igazából semmi, leszámítva, hogy az MP3-as lejátszónkat megtoldották egy FM rádióval is, sőt még headsetként is használhatjuk, ha egy megfelelő Nokia telcsihez csatlakoztatjuk. Na azért nem kell rögtön megijedni, a kis kütyüt Nokia telefon nélkül is használhatjuk, szóval nem mint tartozékot dobják piacra.

Dizájnból ötös
Először is érdemes megemlíteni, hogy a készülék mindössze 69 grammot nyom, ráadásul a méreteit tekintve sem nevezhetjük óriásnak, mivel alig 7 centi hosszú az egész. A modern dizájnhoz nagyban hozzájárul a kék és ezüst kellően összehangolt alkalmazása és az ívelt formák finom használata. A készülék közepén húzódik meg egy egysoros kijelző, amelyen az adott szám információi, dal címe, előadója stb., FM rádió módban pedig az adó neve és egyéb paraméterei, illetve a telep töltöttsége olvasható le.

MP3 mód RULEZ!

A készülékhez gyárilag egy 32MB-os memóriakártyát mellékelnek, amely finoman kifejezve is édeskevés, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért kell egy ilyen jópofa eszköznél korlátok közé szorítani a felhasználót?! Persze ennek biztos megvannak az okai, memóriabővítés meg egyebek... A készülékhez mellékelnek egy Nokia Audio Manager programot, amelyet a gépre fellőve máris használatba vehetünk. Itt végeredményben managelhetjük a már meglévő MP3-ainkat, átnevezhetjük a szám előadóját, címét, majd egy laza csuklómozdulattal átvághatjuk a HDR-1-es ünkre. Az alap 32MB-os memóriakártyára legjobb esetben is egy óra zenét pakolhatunk fel, ám ha minőségi hangzásra (192Kbit/s) vágyunk, akkor csak 25-30 percnyi zenét vihetünk magunkkal:( Ezt a negatívumot egy roppant cseles és bonyolult művelettel ki is iktathatjuk, nem kell mást tenni, mint vásárolni hozzá egy nagyobb memóriakártyát:)

És ha ez nem jönne be..
Ha már rongyossá hallgattuk a memóriakártyát, egyszerűen kapcsoljunk át FM rádió módba és élvezzük a változatos programot! Ugye nem is kell ide több memória? :) A rádió egybeépítése igazán jó ötlet volt a készítőktől, személy szerint teljesen meg voltam vele elégedve, bár az 5 memóriahely éppen hogy csak elég idehaza a csatornákra! A vétel minőségével teljesen meg lehetünk elégedve, szépen és tisztán szól Budapest egész területén. Na jó, kivéve a metróban:)

Headset mód(i)

Egy nem mindennapi extra funkció is helyet kapott a "kicsikében", mégpedig az, hogy a készülékhez mellékelt csatlakozó segedelmével könnyedén alakíthatjuk át headset-té is, ráadásul az teljesen kompatibilis majdnem az összes Nokia telefonnal. (3210, 3310, 3330, 8890, 8210, 8850 stb.) Már csak hab a tortán, hogy a készülék támogatja a hanghívást, vagyis a készülék elején található fület ábrázoló gomb segítségével egy szóval kezdeményezhetünk hívásokat. Ilyenkor természetesen a zene kikapcsol, majd a beszélgetés végén ismét visszatér fülünkbe a muzsika.

A végső búcsú
Igazából nem könnyű megválni egy ilyen kis szerkezettől, főleg ha az már szinte hozzánk nőtt, ezért én is fájó szívvel adtam vissza a tesztpéldányt. Az eltöltött pár nap alatt egészen megszerettem a kicsikét, mivel a rengeteg jó tulajdonsága mellett igazából negatív élményem nem volt, leszámítva persze az alapmemória szűkösségét. Mindent összegezve a HDR-1-esnek az igazi ereje a praktikus kifejezésben keresendő, hisz magába foglalja mindazt, amire egy zenét kedvelő embernek szüksége lehet, ráadásul telefonnal felvértezve egyéb hasznos tulajdonságait is fellvillantja. Persze a végére maradt az ára, amely körübelül 55-65 darab ezres leszurkolását jelenti, megjelenése pedig ünnepek előtt várható. Ki tudja, lehet hogy idén HDR-1-es lesz a fa alatt?! :D



Technikai adatok és szolgáltatások:

69gramm (elemmel)
73mm hosszú, 12mm széles
32MB-os memóriakártya
USB csatlakozás
(Advanced Audio Coding) MP3 lejátszás
25-60percnyi hanganyag
headset mód (hanghívás)
FM rádió mód

Kapcsolódó link:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)