Hirdetés

Nyúlós-nyálas pókfonalak

|

Sosem értettem, miért kellett a Batman filmeknél állandóan lecserélni a rendezőt és a főszereplőt. Most, a Spider-Man 3-at nézve leesett a tantusz… A kiváló első két Spider-Man után a harmadik rész bosszantóan gyenge, a sztori, az akció, a főgonoszok és még Tobey Maguire tekintetében is…

Hirdetés

Sam Raimi unja a Spider-Mant és már félig a Hobbit megfilmesítésén gondolkozik… Ez rendben is van, csak akkor miért vállalta el a harmadik rész megfilmesítését? Kitűnő első két Spider-Man filmje után rendkívül elkeserítő, hogy a harmadik rész összecsapott fércmunka, amelyben az ostoba történetet, az elcsépelt és kifejezetten gyengén kidolgozott fordulatokat és az átlagos színészi játékot a helyenként tényleg látványos akciórészek sem tudják megmenteni. Nem is tudom, hol kezdjem panaszáradatomat…



Ezektől féljünk?!
Kezdjük talán a főgonoszoknál! A szuperhős filmek alaptézise, hogy nem csak maga a főszereplő karakter fontos, hanem legalább annyira releváns, hogy ki és hogyan játssza legfőbb ellenségének szerepét. (Nem véletlen, hogy az első Batmannél a relatíve ismeretlen Michael Keaton mellett sokkal lényegesebb volt, hogy a Joker szerepét Jack Nicholson vállalta el.)
Az első két Spider-Mannél a negatív főszereplők zseniálisak voltak, akár William Dafoe hátborzongatóan tökéletes Green Goblin alakítását, akár Alfred Molina egyszerre szimpatikus de mégis félelmetes – úgyszintén elsőrangú „Doctor Ock” megformálását nézem.
A Spider-Man 3-ban viszont mind a Sandman, mind Venom, de még a James Franco által alakított új Goblin alakításáról is leginkább a „szánalmas” jelző jutott eszembe. A Sandman (Thomas Haden Church) egyszerűen nevetséges, ahogy bánatos spániel képével bizonygatja, hogy ő nem is rosszfiú, csak hát a körülmények és a beteg lánya kényszerítik, hogy pénzt raboljon, a nyálas képű Topher Grace-en pedig úgyszintén „lötyög” a Venom szerkója.
James Franco Willem Dafoe-nál pedig klasszisokkal gyengébb, igaz, itt meg volt kötve a keze a film készítőinek, hiszen az idősebb Goblin meghalt és a fiának kellett átvennie a stafétabotot.

Ezt imádjuk?!
Nem gondoltam, hogy ezt fogom írni, de maga Tobey Maguire is idegesítő volt harmadszorra Spider-Manként. Az állandóan infantilis Peter Parker figurája most valahogy irritált, igaz, az sem segített, hogy Maguire mintha kihízta volna a fejét: az egyik jelenetben akkora tokája volt, mintha valamilyen Walt Disney filmben játszotta volna el a hörcsög szerepét, nem Spider-Manét.
A sztori szerint Pókember megismeri gonosz énjét, ahogy megfertőzi egy a világűrből érkezett, élősködő, furcsa nyúlós állat, és ezt a figurát Maguire már egész ügyesen játszotta volna el, ám Spidey gonosszá válásánál olyan szinten idétlen táncjeleneteket láthattunk tőle, hogy az egész inkább röhejessé, mint hitelessé vált.
Kirsten Dunst, alias M.J. működésképtelen színészi karrierje, illetve a Harry Osbornnal való flörtölése is totálisan érdektelen volt már így harmadszorra: megértem, hogy ő Spidey szerelme, de szerintem kicsit visszavehettek volna M.J. figurájából, mert elmondhatatlanul untam Dunst kisasszony szenvedéseit.



Rosszul „szőtt” sztori
Amilyen gyengék a főgonoszok, annyira összecsapott, idegesítő és rosszul kidolgozott volt maga a sztori is. A film elején leginkább M.J. karrierjének már említett zátonyra futását láthatjuk, illetve ezzel párhuzamban Spider-Man állandó pózolását az érte eksztatikusan sikongató plebs előtt. Később jön Osborn, mint az új Goblin, aztán hol elveszíti az emlékezetét, hol visszanyeri, mellette pedig „megszületik” Sandman (egy egyébként kiváló technikai effektus bemutatásával) a bűnöző Flint Marko-ból.
A fordulatok fárasztóak és ötletszegények: persze megint elrabolják a sikítozó M.J.-t, mint az első részben, és miközben ott visít a magasban Miss Drama Queen, Venom hálójában, addig már alig várjuk, hogy jöjjön Spider-Man és Kirsten Dunst végre befogja a száját.

Look out, here comes the Spider-Man?
Az akciójelenetek technikailag ugyan tökéletesek, viszont közel sem olyan látványosak, ötletesek, mint például az a rész a Spider-Man 2-ben, ahol Spidey az utcán a kocsik között szlalomozva, illetve a metrón harcolva próbálja elkapni Doctor Ockot.
Lehet, hogy csak én éreztem így, de a sok unalmas pofázás és a brazil szappanoperákat idéző érzelgős részek mellett mintha ebben a filmben kevesebb is lenne az akció, bár lehet, hogy csak azért tűnt így, mert egy-két apró jelenetet leszámítva az eksön borzasztóan fantáziátlan.

Mi lesz a Hobbitból…?
Raimi a harmadik részt érezhetően elszúrta. Közhelyes, nyálas és jó hosszúra nyújtott sztori, idegesítő Spider-Man és M.J., nagyon gyenge főgonoszok és élvezhető, de azért átlagos, az első két rész közelébe sem érő akciójelenetek jellemzik a filmet. Raimi-nek bizony az eszébe kellett volna vésnie az első rész szlogenjét: „a nagy hatalommal nagy felelősség jár”. A Spider-Man filmek rendezői széke egyszerre óriási hatalom és felelősség, az Evil Dead filmek rendezője viszont mindkettőt eljátszotta…

Értékelés: 62%
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)