Hirdetés

Palmer Luckey: Nem keresünk sokat az Oculus Riften

|

Rengetegen voltak, akiket sokkolt az Oculus Rift első, vásárlóknak szánt változatának árazása. Palmer Luckey szerint is hibás volt a korábbi kommunikációjuk, de maga az ár jogos.

Hirdetés

Beindultak tegnap az események a virtuális valóság terén, a legnagyobb hullámokat természetesen az Oculus Rift megjelenési dátumának és árának bejelentése keltette. Bár már rengetegen rácuppantak a headsetre (az első, március 28-án érkező hullámhoz képest már júniusra kitolódott az előrendelések teljesítése), sokaknak hatalmas pofon volt a kijelölt ár.

Az Oculus alapítóját, Palmer Luckeyt erről kérdezték talán a legtöbbet a Twitteren és a Redditen tartott AMA-je során, így a VR úttörőjének számító cég elnöke igyekezett minél alaposabban elmagyarázni, mi történt. A legtöbb potenciális vásárlót valószínűleg Luckey egyik E3-as nyilatkozata tévesztette meg, amikor azt mondta, hogy "350 dollár környékére" várható az ár. Ekkor alapvetően egy korábbi tévhitet szeretett volna eloszlatni, ugyanis sokan azt hitték, 1500 dollárba kerül majd a headset, ezt az összeget viszont egy Rift és egy megfelelő erejű PC együttesére értette az Oculus. Így Luckey arra gondolt, hogy a végleges, 600 dolláros ár sokkal közelebb áll a 350 dolláros árponthoz, mint a sokak fejében meglévő 1500 dolláros szinthez.

Később ugyan megpróbálták kommunikálni, hogy a 350 dollárnál magasabb árra kell számítani, de ez annyira nem volt sikeres. Ráadásul nem sikerült tudatosítaniuk azt sem, hogy a végleges változat többe kerül majd a fejlettebb technológia miatt, mint a DK2. Ettől függetlenül igyekezett kihangsúlyozni, hogy az Oculus nem adja nagy profittal a Rifteket, egyszerűen ennyibe kerül a csomag, amit ajánlanak. "A VR csúcskategóriája drága, de a Rift nevetségesen olcsó ahhoz képest, amit nyújt" - írta egy tweetben. Az árat nem növelik nagyban a kiegészítők sem, mint az Xbox One kontroller, a hordtáska, a minőségi headset, vagy a játékok amiket adnak mellé. "Sok ember szeretné, ha árulnánk egy csomagot a »felesleges extrák« nélkül, (...) de ezek nem befolyásolják jelentősen az árat" - írja Luckey a Redditen.

Az Oculus-vezér azt is elismerte, hogy a Rift fejlesztése közben egy komoly fordulat állt be a cégen belül. Míg eredetileg egy olcsóbb, mindenkinek hozzáférhető VR-eszköz készítése volt a cél, időközben felismerték, hogy sok más gyártó lesz majd a piac ezen szegmensén, így elmentek egy prémium termék irányába. Az árazással kapcsolatban egyébként tanultak a korábbi hibáikból, így a Touch esetében nem bocsátkoznak előzetes becslésekbe. Az újfajta kontrollerre egyébként elővásárlási joga lesz a Rift előrendelőinek azért, hogy vele legyen teljes a VR-élményük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)