Hirdetés

Oddworld: Munch’s Oddysee teszt - megkopott a báj

|

A Nintendo Switchre látogató Oddworld-játékok sora a széria talán legkevésbé ismert hőse, Munch kalandjával bővült.

Hirdetés

Fél év sem telt azóta, hogy a Switch-tulajdonosok számára is elérhetővé vált a Stranger's Wrath, az Oddworld-széria egyik oszlopos tagja, most pedig az ugyanebből a világból eresztett Munch fura kalandjával játszhatnak az érdeklődők. Bár eredetileg a játék 2001-ben, az első Xbox induló címei között jelent meg, azóta több port és felújítás született, a Switch-kiadás ezek közül a 2016-os PC-s verzión alapul.

Hirdetés

Fura világ, fura hősök

Az Oddworld-játékok talán legkevésbé ismert tagja elsősorban Munch kalandját meséli el - ő egy egylábú, nagyfejű gabbit, egy bumfordi tengeri jószág, akinek népe túlhalászás és a snack-ipar áldozatává vált. Az ő ügyét az ilyesmiben már gyakorlott mudokon szabadságharcos, Abe segíti, aki egy finoman szólva is homályos jóslat nyomán indul el megint kapitalizmust rombolni. Bár az első szinteken felváltva irányítjuk a karaktereket, találkozójuk után együtt kell harcolniuk, és legfőbb feladatunk csaknem minden pályán az lesz, hogy mindkét alakot eljuttassuk valahogy a kijárathoz, lehetőleg a megmentett társakkal egyetemben.

Elődeihez hasonlóan a Munch's Oddysee is egy fura logikai játék tehát, csak éppen már 3D-ben. Bár sokszor kell tekintélyes méretű őrséggel megküzdeni, ez majdnem mindig közvetett módszerekkel történik. Egyik legfőbb eszközünk a harcban a szövetségesek halmozása lesz az egyszerű parancsokkal: Abe fajtársait tudja beszervezni, Munch pedig a cuki szőrpamacsnak kinéző, de valójában vorpal nyúlra hasonlító természettel megáldott fuzzle lényeket tudja felhasználni - ezen felül pedig a közvetlen irányítást is át tudják venni egyes ellenséges lények felett. A két figura közti különbségek nem állnak meg itt, ugyanis amíg Munch elsősorban vízben érzi jól magát, addig Abe természetesen szárazföldön mozog fürgébben - a legtöbb pályán pedig ennek megfelelően ide-oda váltogatva tudják a másik előtt megnyitni az utat.

Hosszú út

A legtöbb esetben ez azonban nem valami izgalmas feladat, hisz a megoldás csaknem mindenhol magától értetődő - ha másért nem, hát azért, mert a követendő út mindenhol zöld gombaszerűségekkel van kijelölve. (No nem, mintha amúgy el lehetne tévedni, hisz a játék viszonylag kisméretű pályákból áll.) A legtöbbször hamar nyilvánvalóvá válik, hogy mi is a feladat, annak végrehajtása viszont sokszor kevéssé élvezetes. Elsősorban azért, mert a portolást végző fejlesztők megint nem voltak hajlandók jobbá tenni a játékot, és bár az nyilván szebb lett kicsit az eredeti verziónál, mégis pontosan úgy működik, mint 2001-ben.

Márpedig amit akkor elfogadtunk például irányítás terén, az ma már nem állja meg a helyét. Hiába suhan igen aranyosan nyikorgó kerekesszékében Munch, ha az őt mutató kamera szinte megszelídíthetetlen, és ha a játék hajlamos rosszul felismerni a kiadott parancsok egy részét is. (Különösen az aktiválni kívánt gépeknél véletlenszerű, hogy a játék ugrásnak vagy használatnak érzékeli-e a gombnyomást.) Vegyük ehhez hozzá, hogy a menü egy végtelenül lassú borzalom, hogy a nyünnyögő-morgó lények tömege ellenére sincs felirat, és hogy a gombkiosztás helyenként hajmeresztően logikátlan - ezeket vélhetően nem telt volna sok időbe kijavítani. Nem várok el óriási dolgokat, elfogadom, hogy nem tettek nagy hirtelen kétfős kooperatív módot a játékba, tudom, hogy nem volt óriási költségvetése a portnak - de egy opcionális modern gombkiosztás csak nem lett volna istenkáromlás…

Majd a következő (?)

Az eredeti fejlesztők egy része már hosszú évek óta dolgozik egy igazi, új Oddworld-folytatáson, és az eredeti Oddysee játékmenetét továbbgondoló Soulstorm talán tényleg hoz valami újat a szériába. Úgy általában semmi bajom nincs azzal, ha egy cég törődik a múltját jelentő programokkal, de úgy érzem, hogy az elmúlt néhány évben több mint elég Oddworld-átirat és -port és -újrakiadás született. Talán, ha tényleg hozzá mertek volna ezekhez nyúlni, más lenne a véleményem - így azonban nem tudok lelkesedni érte. És főleg nem úgy, hogy tudom, hogy Switch-en hatszor annyiba kerül ugyanaz a játék, mint PC-n!

Oddworld: Munch’s Oddysee
Nem minden játék állja meg a helyét közel 20 évvel eredeti megjelenése után, és Munch fura utazása sem tud már úgy elbűvölni, mint hajdanán.
Ami tetszett
  • a világ szórakoztató ma is
  • kiváló zenék
Ami nem tetszett
  • a kamera és az irányítás
  • a nyilvánvaló hibákat sem javították ki
  • nem valami változatos a játékmenet
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)