Hirdetés

Okami HD teszt - a gyönyörű még szebb lett

|

A Clover Studio 2006-os, fantáziadús mesterművét nem csak szebbé varázsolták, de akár 4K-ban is futtatható.

Hirdetés

Minap szembesültem azzal a megdöbbentő és mélységesen elszomorító ténnyel, hogy még a játékosok ihletettebb rétege sem feltétlenül ismeri az Okamit. Épp a nagyszerű Checkpoint podcast készítőinek (de hiszen ismeritek őket, Stöki és Grath) és legelhivatottabb követőinek szimpóziumán kerültem abba a hálátlan helyzetbe, hogy néhány keresetlen mondatban foglaljam össze, mi is az Okami. Nem egyszerű, hiszen az azóta már a PlatinumGamesbe olvadt (és ott szerencsére sikeresebb) Clover Studio 2006-os, eredetileg PS2-re készült játéka sok év után is egyedülálló. Igyekeztem tehát játéktörténeti jelentőségét kellőképp méltató beszédet összerántani, de hiába vettem nagy levegőt, hamar belémfojtották a szót: "Zelda farkassal." Én pedig gondolatban összetéptem beszédemet.

Hirdetés
 

SD, HD, UHD

Nem jellemző, hogy egy PS2-es játék HD újrakiadása ennyire indokolt legyen, pedig készült már Okami HD 2012-ben PS3-ra is. A PS4-, Xbox One- és PC-változatot a járt utat járatlanért el nem hagyó Capcom továbbra is Okami HD-nak hívja (pedig a 4K-támogatás miatt lehetne akár Okami UHD is), de nem is ez a lényeg. Emlékszem még, hogy mennyire elakadt a szavam, amikor a 4:3 képarányú, 480p felbontású Okamit először megláttam PS2-n, de kicsit azért tartottam tőle, hogy az ejha, mennyivel élesebb textúrák olyan nagyot azért nem dobnak az élményen. Felesleges volt, mert a Rez Infinite kivételével nem tudnék mondani még egy olyan játékot, amelyik ilyen nemesen öregedett volna - nyilván a tradicionális japán tusrajzok (sumi-e) képi világát megidéző cel-shading grafika miatt, amely remekül működik a mai játékok modelljeihez képest nevetségesen alacsony poligonszámmal is. A 4K felbontás pedig, melyen azok is nyernek, akik PS4 Pro vagy Xbox One X konzolon, de 1080p tévén játszanak, minden tekintetben elsimítja az évek során azért mégiscsak felgyűlt ráncokat.

Szép, szép, de sumi-e?

Az Okami a japán folklór és mondavilág számos motívumán alapul. Főhőse, Amaterasu, a sintó napistennő fehér farkas formájában menti meg a világot a sötétségtől - aktuálisabb, mint valaha. A vízfesték és tusrajz hangulatú grafika nem csupán egyszerű külcsín, hanem a játék legizgalmasabb mechanizmusát támasztja alá, az általunk irányított Amaterasu ugyanis rendelkezik az "égi ecset" képességével, amivel különféle csodákat hajt végre a világban. Ezt afféle gesztusvezérlésként kell elképzelni, a képernyő lemerevedik, kap egy áttetsző, papírszerű réteget, mi pedig egy ecsetet irányítva festhetünk rá. Ezeket a varázslatokat folyamatosan tanulgatjuk menet közben, és nem ám valami nyomi tűzlabda-puttyogtatást kell elképzelni, végül is Amaterasu egy isten: ha nem süt a nap, csak egy kört kell festenie az égre - ha holdat fest, éjszaka lesz. Ha pöttyöket rak a földre, onnan fák fognak kinőni, ha a vízre rajzol, ott liliomok sarjadnak. Ezek egyrészt klasszikus kalandjáték-fejtörők megoldásaiként működnek, de néha az ügyességi részeket egészítik ki (a liliomok segítségével például át lehet szökdécselni egy tavon), de akad egy rakás varázslat is, mint amelyik egy elforgatott Q betűre bombát idéz.

Az ecsettechnikát leszámítva a játék többi része egyébként valóban Kamija Hideki, a játék rendezőjének kedvenc játékát, a The Legend of Zeldát veszi alapul. Ez bizonyára van, akinek el is dönti, hogy fogja-e szeretni, vagy kár is nekifutnia - az biztos, hogy mára már nem mindenki vevő erre a nyugodtabb, lassabban építkező, de hatalmas utat bejáró akció-szerepjáték modellre. Akárhogy is, az Okami HD-t nehéz önmagában megítélnem, mert amit érzek vele kapcsolatban, azt már tíz éve érzem. Nagy öröm azonban, hogy játékosok új generációja is megtapasztalhatja - az idősebbek pedig eddigi legszebb formájában találkozhatnak vele újra.

Okami HD
Tíz év után is fantasztikus, úgyhogy ha kimaradt, pótold!
Ami tetszett
  • Gyönyörű játék elképesztően gazdag világgal
  • 4K-ban akár egy tízest is letagadhat
Ami nem tetszett
  • A régi Zelda-modell ma már elkerülhetetlenül monoton tud lenni
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)