Hirdetés

Okkal érezzük úgy, hogy a Dying Light 2 fejlesztői trollkodnak velünk

|

Egy három percnél is rövidebb videót adtak ki most.

Hirdetés

Továbbra sem tudjuk, mi a helyzet a Dying Light 2 fejlesztésével, a fejlesztők közel két éve nem adtak ki új anyagokat. Aggasztó híreket hallottunk meg nem nevezett forrásoktól (nem is egyszer), de a Techland semmi megnyugtatót nem mondott eddig. A legutóbbi beszámolót követően bejelentették, hogy a mai nap folyamán elmondják, mi a helyzet.

Nos, a helyzet az, hogy a játék továbbra is 2021-ben jelenik meg, de ennél konkrétabbat nem voltak hajlandóak közölni. Hozzátették, hogy a következő hónapokban beszédesebbek lesznek.

Hirdetés

Az alábbi videó fele azzal megy el, hogy a fejlesztők a Jimmy Kimmel-féle Celebrities Read Mean Tweets sorozathoz hasonlóan tweeteket olvasnak fel, melyek egy része még nem is sértő. Utána elmondják, hogy időre volt szükségük, mert szeretnék, hogy a játék olyan jó legyen, amilyennek elképzeljük. Mindenki keményen dolgozik, és értik, hogy mindenki nagyon izgatott, de már nem kell sokat várnunk, hogy többet mondhassanak. Addig is kérik megértésünket és támogatásunkat. Ezután nagyjából 15 másodpercnyi gameplay-egyveleg jön.

Most már csak azt reméljük, hogy a játék tényleg jó lesz, és feledtetik velünk a minimum hiányos kommunikációt. Addig nézzük majd, hogy alakul a videó like-dislike aránya.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)