Hirdetés

Olyan sportjátékot hoz PC-re az EA, amilyet még soha

|

A Skate 4 lesz a széria első olyan része, ami a monitorainkon is pöröghet majd.

Hirdetés

A Skate franchise hivatalosan is PC-re megy a negyedik résszel. Erről azután győződhettünk meg, hogy az Electronic Arts és a Full Circle  a Twitteren bejelentették, hogy a műfaj kedvelői körében sokra tartott széria új generációs felvonása a számítógépeinket is célba veszi. A hatás kedvéért ezt egy CRT monitor feletti kickflippel mutatták be.

A srácok egyébként nem érezték szükségesnek, hogy túlzottan titokzatoskodjanak a poszttal, mert ugyan maga a videó nem közölt semmi konkrétumot, a "PC_confirmation.exe" kiírás már beszédesebb volt.

Hirdetés

Az EA gördeszkás sorozata eddig konzolexkluzív volt, ezért a bejelentés sokakat kellemes meglepetést okozott. Az első három epizódot kizárólag PS3-on és Xbox 360-on játszhattuk, mielőtt a 2010-es Skate 3 után az egész franchise pihenőre ment. Jó hosszúra...

Szerencsére a negyedik rész fejlesztése már pörög egy ideje, a projekt létezését tavaly erősítették meg hivatalosan. Sajnos még ezek ellenére is viszonylag keveset tudunk arról, hogy mire számíthatunk majd.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)